Felhívások, pályázatok
Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat
A Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat és az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium támogatásával a 2026/2027-es tanév második félévétől is havi rendszeres ösztöndíjhoz juthatnak a szociálisan rászoruló egyetemi és főiskolai hallgatók, valamint a felsőoktatási intézménybe jelentkező fiatalok.
Az „A” típusú pályázatra azok a XII. kerületi állandó lakóhellyel rendelkező felsőoktatásban részt vevő hallgatók jelentkezhetnek, akik felsőoktatási intézményben (felsőoktatási hallgatói jogviszony keretében) teljes idejű (nappali munkarend), alapfokozatot és szakképzettséget eredményező alapképzésben, mesterfokozatot és szakképzettséget eredményező mesterképzésben, osztatlan képzésben vagy felsőoktatási szakképzésben folytatják tanulmányaikat.
Az ösztöndíjra pályázhatnak a 2026 szeptemberében felsőoktatási intézményben folytatott tanulmányaik utolsó évét megkezdő hallgatók is. Amennyiben az ösztöndíjas hallgatói jogviszonya 2027 őszén már nem áll fenn, úgy a 2027/2028. tanév első félévére jutó ösztöndíj már nem kerül folyósításra.
Az ösztöndíjra pályázatot nyújthatnak be azok a hallgatók is, akiknek a hallgatói jogviszonya a felsőoktatási intézményben a pályázás időpontjában szünetel. Az ösztöndíj folyósításának feltétele, hogy a 2026/2027. tanév második félévére a beiratkozott hallgató aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezzen.
Az ösztöndíj időtartama „A” típusú pályázat esetében 10 hónap, azaz két egymást követő tanulmányi félévben (2026/2027. tanév második féléve és a 2027/2028. tanév első féléve) félévenként 5 hónap.
A „B” típusú pályázatra azok a XII. kerületi állandó lakóhellyel rendelkező fiatalok jelentkezhetnek, akik
- a 2025/2026. tanévben utolsó éves, érettségi előtt álló középiskolások; vagy
- felsőfokú végzettséggel nem rendelkező, felsőoktatási intézménybe felvételt még nem nyert érettségizett pályázók;
és a 2026/2027. tanévtől kezdődően felsőoktatási intézményben teljes idejű (nappali munkarend) alapképzésben, osztatlan képzésben vagy felsőoktatási szakképzésben kívánnak részt venni.
A „B” típusú pályázatra jelentkezők közül csak azok részesülhetnek ösztöndíjban, akik 2026. évi általános felvételi eljárásban először nyernek felvételt felsőoktatási intézménybe és tanulmányaikat a 2026/2027. tanévben ténylegesen megkezdik.
Esetükben az ösztöndíj időtartama 3x10 hónap, azaz hat egymást követő tanulmányi félév.
A Hegyvidéki Önkormányzat által nyújtott ösztöndíj havi összege 25 000 forint, amelyet az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium megbízásából a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő havonta – várhatóan 5000 forinttal – kiegészít.
Az elbírálás kizárólag szociális rászorultság alapján, a pályázó tanulmányi eredményétől függetlenül történik. A pályázat elbírálása során előnyt élveznek a hátrányos családi vagy szociális helyzetű felsőoktatásban részt vevő hallgatók, felsőoktatásban tanulni vágyó fiatalok.
A pályázat benyújtása a Bursa Hungarica Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszeren (EPER-Bursa rendszer) keresztül történik. Az adatfeltöltést követően kinyomtatott és aláírt pályázati űrlapot a pályázóknak az Önkormányzathoz kell benyújtaniuk, a szükséges mellékletekkel együtt.
A pályázati kiírások az alábbi linkekre kattintva tekinthetők meg:
Bursa Hungarica pályázati kiírás „A”
Bursa Hungarica pályázati kiírás „B”
A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot a Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Polgármesteri Hivatal Népjóléti és Köznevelési Irodájához lehet benyújtani postai úton (cím: 1535 Budapest, Postafiók 925. Kérjük, a borítékra írják rá: „Bursa Hungarica 2027”.) A Népjóléti és Köznevelési Iroda telefonszáma: (06-1)224-5932.
A benyújtási határidő: 2026. november 5.
Az Önkormányzat a döntéséről 2026. december 8-áig, az EPER Bursa rendszeren keresztül, elektronikusan értesíti a pályázókat.
Az EPER-Bursa Rendszerrel kapcsolatban a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő nyújt felvilágosítást (cím: 1381 Budapest, Pf. 1418., tel.: (06-1) 550-2700, www.nktk.hu).
Kovács Gergely
polgármester
A pályázat célja:
Budapest Főváros XII. kerületi Önkormányzat Népjóléti Irodája plakátpályázatot hirdet a kerületi fiatalok számára az Alzheimer-világnap alkalmából. Magyarországon körülbelül 250 ezer ember él demenciával, a közvetett érintettek száma pedig meghaladja az 1 millió főt. A demencia nemcsak a közvetlen érintett idősek életét változtatja meg, hanem családjukét és szeretteikét is
A pályázat célja, hogy felhívja a figyelmet a demenciával élő idősek és unokáik kapcsolatára, valamint a korai felismerés fontosságára, hiszen a megfelelő időben történő támogatás és segítség hozzájárulhat a folyamat lassításához és az életminőség javításához.
Az emlékek halványulhatnak, de a szeretet, a türelem és a közösen megélt pillanatok továbbra is összeköthetik a generációkat.
A pályázat témái
A plakátok az alábbi témák egyikét vagy több elemét dolgozhatják fel:
- a demenciával élő idősek mindennapjai,
- unokák és nagyszülők kapcsolatának változása a demencia hatására,
- az emlékek jelentősége,
- a megértés, türelem és figyelem szerepe,
- a korai felismerés fontossága.
A pályázók köre
A pályázatra 15–25 év közötti, Budapest XII. kerületében élő vagy tanuló fiatalok jelentkezését várjuk egyéni alkotásokkal.
18 év alatti pályázók esetében a jelentkezés feltétele a szülő vagy törvényes képviselő írásos hozzájárulása, amelyet a pályázat mellékleteként a benyújtásnál csatolni kell.
A pályázat benyújtásának módja
Technikai információk:
- A pályaművek készülhetnek hagyományos vagy digitális technikával, minimum 300 dpi felbontásban
- Ajánlott méret: A3 vagy A2.
- Egy pályázó legfeljebb 3 alkotást nyújthat be.
- A pályaműveknek eredetinek, saját készítésűnek és korábban nem publikáltnak kell lenniük.
Beküldési határidő: 2026. november 20. 12 óra.
Beküldés módja: A pályaműveket emailben várjuk kocsis.juditilona@hegyvidek.hu email címre. A pályázat kötelező melléklete a kitöltött jelentkezési lap. Személyes leadásra a Népjóléti és Köznevelési Irodában, félfogadási időben van lehetőség (1126 Budapest, Böszörményi út 23-25.)
A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítás kérhető: Kocsis Judit Ilona esélyegyenlősségi referens, 06709389626, kocsis.juditilona@hegyvidek.hu
Szerzői jogok
A pályázó a pályamű beküldésével kijelenti, hogy az alkotás saját szellemi terméke, és nem sérti harmadik fél szerzői vagy személyiségi jogait, valamint elfogadja az adatkezelési tájékoztatót (Link)
A pályázat szervezői fenntartják a jogot arra, hogy a beküldött műveket a pályázathoz kapcsolódó kommunikációs, promóciós és kiállítási célokra — a szerző nevének feltüntetésével — térítésmentesen felhasználják.
Díjazás
A szakmai zsűri által kiválasztott legjobb alkotások készítői díjazásban részesülnek.
I. díj: 100 000 Ft értékű utalványII. díj: 50 000 Ft értékű utalvány
III. díj: 30 000 Ft értékű utalvány
A legjobb pályaművekből nyilvános kiállítás készül, amelynek célja a társadalmi érzékenyítés és a demenciával kapcsolatos párbeszéd erősítése.
Letölthető dokumentumok:
Jelentkezési lap
Szülői hozzájáruló nyilatkozat
Adatkezelési tájékoztató
Idén is várjuk a “XII. Kerület Sportjáért” elismerő cím elnyerésére a Hegyvidéken felkészülő / tanuló sportoló gyermekek és felnőtt sportszakemberek (sportvezetők, edzők, testnevelők…) pályázatait.
A díj létrehozásával célunk többek között a tanulásban és a sportban egyaránt helytálló fiatalok megbecsülése és példaként állítása, valamint a fogyatékossággal élők integrálása a sport által, és a sportteljesítményük elismerése.
A pályázatok beérkezésének határideje: 2023. március 1. (szerda)
A pályázat keretében tűzvédelmi célból segítjük a Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat területén fekvő Csillebérci Üdülőterületen álló épületek tulajdonosainak porral oltó készülékekkel történő ellátását.
Kedves Hegyvidékiek!
Négy kategóriában várjuk a 2021-es esztendő kitüntető címére azon pályázókat, akik nemzetközi vagy országos bajnokságon 1-3. helyezést értek el valamilyen sportágban és kerületünkben élnek/dolgoznak/tanulnak.
A “D” kategóriában pedig továbbra is várjuk a fogyatékkal élő sportolók jelentkezéseit.
A pályázati adatlap beérkezését 2022. február 28-ig (hétfő), várjuk telephelyünkre:
Hegyvidéki Szabadidősport Nonprofit Kft. 1122 Budapest Városmajor utca 29.
Sikeres pályázást kívánunk!
A Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidék Városmajori Szabadtéri Színpad kulturális szolgáltató létesítmény kialakításának városépítészeti és építészeti ötletpályázata
a Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidék Anna-réti miséző-, emlékhely koncepciótervére
A Hegyvidéki Önkormányzat EU-támogatással megvalósult fejlesztései, projektjei