Marsall László

MARSALL LÁSZLÓ 1933. november 3-án született, a hivatalos feljegyzés szerint Szegeden. A költővel a Magyar Naplóban megjelent beszélgetésből azonban kiderült, hogy a helyszín nem ilyen egyértelmű: „édesanyám éppen Kiskunfélegyházán volt, amikor elindult a szülés. Így én szeretem azt mondani, hogy Kiskunfélegyháza és Szeged között valahol születtem, futtomban, az utolsó pillanatban vittek be a szegedi Tisza Lajos kórházba…”

Születése idején, a család Orosházán lakott, jogi végzettségű apja Dr. Marsall Ferenc (Szarvas, 1894 – Budapest, 1970) itt volt szolgabíró, majd 1936-ban, a főszolgabírói kinevezés után Békésre költözött. Anyja Hoznek Katalin (Nagyrőce, 1901 – Budapest, 1976) Szarvason végezte el a tanítóképzőt, itt ismerkedett meg későbbi férjével.

A költő gyermekkori emlékei elsősorban Békéshez kötődnek.

A német és orosz megszállás hamar véget vetett a nyugodt, akár idillikusnak is mondható életnek. Apja a német megszállás és nyilas rémuralom idején nem járult hozzá a deportálásokhoz, ezért elmozdították állásából, és Rahóra akarták helyezi. Marsall Ferenc azonban tisztában volt azzal, mi várna egy főszolgabíróra Kárpátalján, ezért igénybe vette unokatestvére, a befolyásos bankigazgató, Lamotte Károly közbenjárását, így végül Orosházára került.

A front elől felhúzódott a család Budapestre, az ostrom után tértek vissza Orosházára. Apját a szovjet megszállás után, korábbi gerinces viselkedése ellenére letartóztatták, és népbíróság elé állították. Annyian tanúskodtak azonban mellette, hogy végül csak enyhe büntetést mertek kiszabni rá: félévre a gyulai kényszer-munkatáborba internálták. Ezután a család végleg felköltözik Budapestre. Anyja egyedülálló húgánál, Olgánál kapnak szállást a XII. kerületben, a Schwartzer Ferenc utca 4. második emeletén.

A majdani költő egy orosházi félév után már Budapesten, a Webőczy (1946-tól Petőfi) Gimnáziumban végzi tanulmányait.

A gimnáziumban kezd el röplabdázni, s igen hamar az NB I, ’56-tól pedig a válogatott keret tagja lesz. E sportot a hatvanas évek közepén hagyja abba.

(A Beszámoló egy röplabda leütésének pillanatáról lesz majd a sportmúlt esszenciáját megragadó nagy vers.)

Intellektuális érdeklődése első sorban a filozófia felé irányul, miután azonban az ő származásával esélye sincs rá, hogy filozófia-szakra fölvegyék, se az akkori marxista filozófia nem vonzotta, így érettségi után a pesti egyetem matematika-fizika szakára iratkozott be. Nemcsak terjedelmes hajviselete, de irodalmi olvasottsága és filozófiai műveltsége is feltűnést keltett társai körében. Herczeg János, évfolyamtársa szerint: „Alighanem a legműveltebb volt az évfolyamon.” Kantot, Hegelt emlegette a leggyakrabban, de ismerte már Spenglert, Jungot, Heideggert, Wittgensteint, Ortegát is. Mindezek ellenére az ötvenes évek nyomasztó légkörében, csonkított művelődésében nem tűnt egyszerűnek a korszerű, érvényes művészi látásmód föllelése. Ekkor még több művészeti ág között tétovázott. Kiváló zeneértő volt, csellón játszott, kacérkodott a zeneszerzéssel, de vonzotta a festészet és a szobrászat is. Az ötvenes évek derekán többször említi leveleiben, hogy „Gesamtkunstot” akar teremteni, a művészeti ágakat egyesítő összművészetet. Lassan dönt csak a költészet mellett, amiben nagy szerepe volt Weöres Sándor tanácsának, miszerint csak egy területen lehet túllépni a műkedvelői szinten. Az egyetemet három és fél év után abbahagyja, mert ekkor már a költészet került élete előterébe, másrészt megriad a kilátásba helyezett falusi matematikatanárság távlattalanságától. Weörestől tanulja meg a költői mesterség alapjait, ő ajánlja be különböző folyóiratokhoz, az ő révén ismeri meg mások mellett Pilinszky Jánost és a rádiós szerkesztő költőnőt, Albert Zsuzsát, akinek a későbbiekben jelentős szerep jut a Marsall-költészet elismertetésében.

Marsall László húszas évei második felére kialakítja a maga világszemléletét, motívumkincsét, költészetképét (amit egy tanulmány szigorával is végiggondol). Érett alkotó. A továbbiakban változnak a hangsúlyok, némileg bővül a kifejezés eszköztára, folytatódik a tájékozódás – és nem mellesleg – megszületnek az igazi remekművek is (az ő esetében legalábbis jó eséllyel kockáztathatjuk meg ezt a sokszor óvatlanul használt szót). Az ötvenes-hatvanas évek fordulójára kész költő, s már mindvégig az marad.

Első rendszeres irodalmi fóruma az 1958-ban alapított, kéthavonta megjelenő pécsi Jelenkor folyóirat lesz. Itt teszik közzé 1959 decemberében Formai vizsgálódások a modern költészet területén címmel Tellér Gyulával közösen írt nagyszabású vitaindító tanulmányukat, amely túlélve a vitát ma is hasznos kulcs a huszadik századi európai líra megértéséhez. Akkori, fiatalos hévvel megfogalmazott gondolataik igazságát Marsall László később kibontakozó költészete és Tellér Gyula színvonalas műfordítói tevékenysége hitelesítette.

Kialakul ekkorra egy irodalmi kör is, akik Óbudán, Tellér Szomolnok utcai lakásán gyűlnek össze havonta, hogy fölolvassák és megvitassák egymás műveit. Marsall és a házigazda mellett ide tartozott Csoóri Sándor, Orbán Ottó, Görgey Gábor, Garai Gábor, Fodor András, Bede Anna, Albert Zsuzsa, Kovács Ferenc, a festő Somos Miklós, a mérnök Csörnyei József és Szili József.

Közülük többen járnak Weöreshez, lelkesen olvassák Hamvas Béla műveit.

Ennek a csoportnak egy részéből, és a hozzájuk csatlakozottakból alakult ki aztán a Belvárosi Kávéházban összegyűlő híres társaság, akik identitásukat nem a kommunista ideológia és szocialista eszmerendszer keretei között keresték. Közéjük tartozott többek között Hernádi Gyula, Konrád György, Horgas Béla, Levendel Júlia, Kristó-Nagy István, Sík Csaba, Tornay József, Mészöly Miklós, Orosz János, és számos nagy tehetségűnek indult alakja az akkori irodalmi, képzőművészeti életnek. Marsall a Magyar Naplóban megjelent Nemzedékem legkülönbjeinek csoportképe a közelmúltból keserűen idézi föl a társaságukat is szétverő korszakot, a besúgókkal megzápított akarást.

Az egyetemi ösztöndíj, majd a röplabdás kalóriapénz megszűnése után kemény fizikai munkából tartja fönn magát. Házakhoz jár szenet fölhordani az emeleti lakásokba, fát vágni, alkalmanként a józsefvárosi pályaudvaron vagonokból lapátolja a szenet. ’57-től már dolgozik a Magyar Rádiónál, többnyire külsősként. Irodalmi műsorokat szerkeszt, de dramaturgként is kap megbízatásokat. 1968-tól lesz az irodalmi osztály belső munkatársa.

1970-ben végre megjelenik első verseskötete, a Vízjelek. Ekkor fölmondja állását, mert úgy érzi, hogy a sok idegen szöveg szakmányban történő hallgatása szétveri saját gondolatait, s innentől kezdve élete végéig szabadfoglalkozású író. A Digitális Akadémia és a Magyar Művészeti Akadémia tagja.

Négyszer házasodik. Második házasságából két gyermeke születik: Balázs, 1965-ben, és László, 1967-ben. 1983-ban éri élete minden bizonnyal legnagyobb tragédiája: Elsőszülött fia egy, a piaristák által szervezett tradicionális vitorlástúrán, hatalmas viharban életét veszti. „Lehetetlen élnem, mint éltem, ha el nem utasítanám is, elkerülne ez a lehetőség, meggyökken a lélek – kiütés az ökölvívásban –, visszavonhatatlan, és mégis mintha káprázat volna.”– írja az Egy világ mintája kötete fülszövegében.

E tragédia után még inkább elmélyül a költő transzcendens érdeklődése.

Egy unokája van: Marsall Cili, aki apjával, Marsall László Dáviddal együtt nemzetközi hírű jazz-zenész.

1984-ben kapja meg a József Attila-díjat, 1987-ben és 2000-ben az Év Könyve jutalmat, 1991-ben a Déry Tibor-díjat, 1993-ban a Kortárs-díjat, 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét, 1998-ban az Artisjus-díjat, 2000-ben pedig a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete nagydíját ítélik neki. 2002-ben Kossuth-díjjal jutalmazzák, 2008-ban Arany János-díjat kap.

Tizenhárom kötete jelent meg (ebből egy válogatott, egy összegyűjtött) és egy hangjátékokat, jeleneteket tartalmazó. Számos költemény és vázlat maradt a hagyatékban.

A költő 2013. június 25-én hunyt el, a Hermann Ottó Szeretetkórházban.

Farkasréten temették. Síremlékét egyik barátja, Orosz János festő- és szobrászművész készítette.

Kötetei: Vízjelek – 1970, Szerelem alfapont – 1977, Portáncfigurák – 1980,

Egy világ mintája – 1987, Negyvenegy öregek – 1988, Holdraforgó: válogatott versek – 1991, Város papírmadárból – 1993, Pókhálófüggvények – 1998,

Tatus és szörnyei: hangjátékok, jelenetek – 1999, A megpördített orsó – 2001, Szélketrec: gyűjteményes kötet, megjelent és meg nem jelent versek – 2002, Holnapután – 2005, Szikrák és tövisek – 2008.

A világba ágazó ember: kiadatlan versek és dokumentumok (Domokos Kinga szerkesztésében és válogatásában, Marsall László Dávid előszavával) – 2015.

Munkásságáról számtalan elemzés és kritika látott napvilágot. Ezek közül – a Sturm László: Marsall László címmel megjelent monográfia mellett – Vasy Géza irodalomtörténész: Marsall László pályaképe című átfogó tanulmány a leginkább figyelemre méltó. Az alábbi linken érhető el: https://epa.oszk.hu/00300/00381/00183/EPA00381_kortars_2013_07-08_18679.htm

(Az életrajz összeállításának forrása: Sturm László­: Marsall László monográfiája

(Magyar Művészeti Akadémia, 2014.)