Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Gyorsbillentyűk listája

Polgármester

Kovács Gergely

Kovács GergelyÉletrajz

1980-ban született Budapest VIII. kerületében, de már egy éves korában szüleivel Óbudára költöztek, hogy közelebb lehessen a XII. kerülethez.
1986-ban költözött a XII. kerületbe, ahol a kerület tanulmányozásának szentelte minden idejét.
1990-től a II. kerületben lakott, mert úgy érezte, hogy az ott levő domboldalból jobban ráláthat a XII. kerületre és így jobban megismerheti azt.
Egyetemi tanulmányait Szegeden végezte. Illetve nem végezte. Több szakon is kijárt másfél évet, ezért az összes "Bevezetés a..." kezdetű szemináriumon részt vett és ebből kifolyólag semmihez sem ért, de úgy tud tenni, mintha mindenhez értene: ezért lett politikus. Itt közgazdasági programozó matematikus hallgatóként főként a XII. kerülethez kapcsolódó gazdasági informatikai témák érdekelték, szociológia szakon behatóan tanulmányozta a XII. kerület társadalmi változásait, biológia hallgatóként pedig a XII. kerület élővilágát kutatta.

Az egyetem nemelvégzése után visszaköltözött Budapestre, ahol társaival hivatalosan is megalakították a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot és a Civilek A Magyar Kétfarkú Kutya Pártért teljesen független egyesületet.

8 éve él ismét a XII. kerületben, Csillebércen, ahol szeretné megcsináltatni maga előtt az utat, ezért lett először önkormányzati képviselő, majd polgármester a kerületben.

Főbb művei:

A XII. kerület és én.
A XII. kerület titkai.
A XII. kerületről XIII. kerületieknek.