Építésügy, településkép, városrendezés
Az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: OTÉK). 44. § (7) pontja csak a kerítés létesítésének elrendelése esetére ad előírást, mely a következő: a telek tulajdonosa (kezelője, használója) a telek homlokvonalán, továbbá – eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában – az útról nézve a jobb oldali telekhatáron és a hátsó telekhatárnak ettől az oldaltól mért fele hosszán köteles megépíteni és fenntartani. A kerületi építési szabályzatok kerítés létesítését nem írják elő sehol a kerületben, ezért a közös határon álló kerítés építéséről az érintett ingatlanok tulajdonosai szabadon megállapodhatnak.
Tömör kerítés építése esetén (ahol a településkép védelméről szóló 25/2021. önk. rendelet megengedi) és kerületi helyi védett ingatlan esetén településképi bejelentést kell tenni. Ezen kívül, ha a kerítés vakolt vagy látszóbeton felületű, főépítészi szakmai konzultációt is le kell folytatni.
Általános esetben nem. A településképi rendelet (25/2021. önkormányzati rendelet) határozza meg, hogy hol lehet ettől eltérni. Jellemzően buszmegállók és jelzőlámpás csomópontok környezetében álló telkeknél, valamint diplomáciai ingatlanok esetében. A tömör kerítések felületének 50%-án vertikális zöldfelületet kell kialakítani, és az építésük előtt településképi bejelentést kell tenni.
Azon ingatlanok esetén, ahol legalább két önálló lakás rendeltetés kialakítható, bejegyezhető, lehetőség van társasházat alapítani. A társasház alapításához a földhivatalhoz szükséges benyújtani földmérő által készített változási vázrajzot, ügyvéd által készített társasházi alapító okiratot, valamint annak igazolását, hogy az alapító okirat szerinti rendeltetések jogszerűen kerültek kialakításra.
Meglévő épület esetén, - amennyiben nem változik a rendeltetési egységek száma, vagy a rendeltetés módja - a kialakult állapotot igazoló használatbavételi vagy fennmaradási engedély igazolhatja a meglévő állapot jogszerűségét. Amennyiben rendeltetési egység szám vagy rendeltetésmód változás történik, úgy az Önkormányzat Városrendezési és Főépítészi Irodáján szükséges településképi bejelentési kérelmet előterjeszteni, majd megadó településképi határozat birtokában hatósági bizonyítvány iránti kérelmet benyújtani. Ebben az esetben a hatósági bizonyítvány igazolja majd, hogy a hatályos jogszabályoknak megfelel a rendeltetési egységek kialakítása és száma.
A magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény 232. §-a értelmében a 2019. március 15-e előtt használatbavételi engedélyt kapott épületeknél, az épület bővítésével nem járó tetőtér beépítése esetén nem kell alkalmazni a helyi építési szabályzat tetőtér beépítést tiltó rendelkezéseit. Az ily módon kialakított beépítés területe nem számít bele a helyi építési szabályzat által előírt szintterületi mutató értékébe, illetve az abban megállapított maximális lakásszámba.
A Városrendezési és Főépítészi Iroda eljárást folytat le, amennyiben a tetőtér beépítése a rendeltetési egységek számának változásával jár, vagy az épület megjelenésében változás történik. Amennyiben a tetőtér beépítése nem befolyásolja az épület külső megjelenését, illetve nem jár rendeltetési egységszám változással, úgy társasházi alapító okirat módosításával, változási vázrajz készítésével a Földhivatalnál lehet átvezettetni az ingatlan nyilvántartásba.
Fontos megjegyezni, hogy ez csak a bővítéssel nem járó tetőtér beépítések esetén alkalmazható. Minden más építési tevékenység a kerületi építési szabályzatban meghatározott övezeti paraméterek és más, általános jogsazbályi előírások alapján, a megfelelő eljárások lefolytatását követően végezhető.
A klíma elhelyezése kizárólag a Budapest Főváros XII. Kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testületének a településkép védelméről szóló 25/2021. (IX. 28.) önkormányzati rendeletében megfogalmazott követelményeknek megfelelően lehetséges. Alapvetően a berendezések és vezetékezésük településképet nem zavaró elhelyezést írja elő a rendelet 31. és 33. §-a. (A rendelet teljes szövege elérhető: https://or.njt.hu/eli/735759/r/2021/25/2025-08-06)
Javasoljuk, hogy a klímakészülék beszerzése és kihelyezése előtt egyeztessen a Városrendezési és Főépítészi Irodával e-mailben (telepuleskep@hegyvidek.hu). Az e-mailben írja meg az ingatlan címét, a tervezett kültéri egység méretét, küldjön képet a berendezés tervezett elhelyezéséről és a homlokzatról.
A parkolóhely megváltást a Városfejlesztési Irodán lehet intézni (tel: 06/70/9530699).
Kerületünkben az építéshatósági feladatokat (pld: építési engedélyezés) Budapest Főváros Kormányhivatala, Budai Építésügyi és Építésfelügyeleti Osztálya (cím: 1012 Budapest, Logodi utca 38-40.; e-mail: epitesugy-eszakbuda@bfkh.gov.hu; tel.:(1) 795-9008) látja el. Ez alól kivételt jelentenek a Kiemelt Beruházások, melyeket külön jogszabály utal az eljáró hatósághoz. Műemlékek esetén a Kormányhivatal Örökségvédelmi Osztálya jár el.
2024. augusztusában megszűnt az ÉTDR nyilvános felülete, így nincs lehetőség építéshatósági eljárásokkal kapcsolatos információk ezúton történő elérésére. A korábbi engedélyezési eljárásokról és a megadott engedélyekről korlátozott információ érhető el az Országos Építésügyi Nyilvántartás (OÉNY) helyrajzi szám alapján kereshető oldalán.
Egy adott építkezés érintettjeként (pl. szomszédként) Budapest Főváros Kormányhivatala, Budai Építésügyi és Építésfelügyeleti Osztályánál lehetőség van ügyféli jogállást kérni. Ügyfeleknek a Kormányhivatal lehetőséget nyújt iratbetekintésre és a tervek megismerésére.
Amennyiben felmerül, hogy szabálytalanul, az építési engedélytől eltérően, illetve jogszerűtlenül vagy szakszerűtlenül folyik egy építkezés akkor építésfelügyeleti eljárás kezdeményezhető.
Az építéshatósági, építésfelügyeleti feladatokat Budapest Főváros Kormányhivatala, Budai Építésügyi és Építésfelügyeleti Osztálya (cím: 1012 Budapest, Logodi utca 38-40.; e-mail: epitesugy-eszakbuda@bfkh.gov.hu; tel.:(1) 795-9008) látja el kerületünk esetében.
A Kormányhivatal a megkeresés alapján kivizsgálja, hogy történt-e szabálysértés és megteszi a szükséges lépéseket.
Alapvetően olyan építési munkákat megelőzően kell lefolytatni a településképi bejelentési eljárást, melyek nem építésügyi hatósági engedélyhez kötöttek és közterületről látható módon befolyásolják az épület megjelenését.
Településképi bejelentést Budapest Főváros XII. Kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testületének a településkép védelméről szóló 25/2021. (IX. 28.) önkormányzati rendeletének 51. §-ban felsorolt esetekben szükséges tenni:
"51. § Településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni
a) a jogszabályban építésügyi hatósági engedélyhez, egyszerű bejelentéshez, örökségvédelmi engedélyhez vagy bejelentéshez nem kötött építési tevékenységek közül a kapcsolódó közforgalom által használt területről – abban az esetben is, ha növényzet által takartan – látható alábbi esetekben:
aa) épület építése, elhelyezése, bővítése, ha az építési tevékenység elvégzése után annak mérete a 35 m2 összes hasznos alapterületet és a 4,5 méteres gerincmagasságot, lapostetős épület esetén a 3,5 méteres párkánymagasságot nem haladja meg – kivéve felvonulási építmények, őrbódék, valamint rendezvények (kulturális, sportesemény) idejére ideiglenesen, legfeljebb tíz nap időtartamra (adventi vásár esetén az adventi időszaktól kezdődően január 6. 24 óráig tartó időszakra, melyet a főépítész kérelemre egy alkalommal három hónappal meghosszabbíthat) legfeljebb 50 légköbméter nagyságú pavilonok elhelyezése,
ab) az épület megjelenését befolyásoló felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése (így különösen utólagos hőszigetelése, homlokzati nyílászáró felújítása és cseréje, a homlokzatfelület átszínezése, a homlokzat felületképzésének megváltoztatása, homlokzathoz rögzített előtető, védőtető, ernyőszerkezet építése felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, a hasznos alapterületet nem növelő bővítése),
ac) meglévő épület kizárólag külső alaprajzi méretet érintő, hasznos alapterületet nem növelő bővítése,
ad) napelem, napkollektor, napelem inverter, hőszivattyú, egyéb gépészeti berendezés épületen való elhelyezése - kivéve klímaberendezés, parabolaantenna,
ae) zászlótartó oszlop (zászlórúd) elhelyezése,
af) támfal építése, bővítése, amelynek mérete az építési tevékenységgel nem haladja meg a rendezett alsó terepszinttől számított 1,5 m magasságot,
b) kerületi helyi védelemmel érintett ingatlanon álló építmény településképi megjelenését érintő építési tevékenység esetén, ha
ba) az építmény felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése vagy állagmegóvása során befolyásolja annak megjelenését,
bb) a védelem tárgyát képező elem változik,
bc) az ingatlanon új építmény kerül elhelyezésre,
c) kerületi helyi védelemmel érintett ingatlanon álló építmény településképi megjelenését érintő napelem, napkollektor, napelem inverter, hőszivattyú, szellőző-, klíma-, riasztóberendezés, villámhárító-berendezés, egyéb gépészeti berendezés épületen való elhelyezése esetén,
d) 0,5 m2-nél nagyobb befoglaló méretű vagy 1,5 m-nél hosszabb cégjelzés épületen való elhelyezése esetén,
e) cégér, zászlócégér és üvegfólia elhelyezése esetén,
f) meglévő épületen épületfelirat kihelyezése esetén,
g) közforgalom által használt területről látható önállóan álló szobor, emlékmű, kereszt, emlékfal, emlékjel létesítése esetén,
j) megfelelőség-igazolással vagy teljesítménynyilatkozattal rendelkező, legfeljebb 180 napig fennálló és a piacfelügyeleti hatóság hatáskörébe nem tartozó épület építése esetén, ideértve a sátorszerkezetet is,
k) tömör utcai kerítés vagy kerületi helyi védett ingatlan utcai kerítésének építése, bővítése, átalakítása esetén,
m) a meglévő önálló rendeltetési egységek rendeltetésének megváltoztatása esetén,
n) épületben az önálló rendeltetési egységek számának változtatása esetén,
r) közterületen építménynek minősölő hulladéktartály-tároló elhelyezése, bővítése, átalakítása esetén,
s) kilátó építése, bővítése esetén, amennyiben annak járófelülete a terepcsatlakozástól mért 6,0 métert nem haladja meg.
Településképi bejelentéshez megfelelő jogosultsággal rendelkező építész tervező szükséges minden olyan építési tevékenység esetén, ahol azt felsőbb jogszabály előírja, illetve ahol a műszaki tartalom ezt indokolja. Tervező által készített hiteles dokumentumokból tudja csak megállapítani a hatóság, hogy a tervezett építési munka megfelel-e az előírásoknak.
Nem szükséges építész tervező bevonása többek között napelem, gépészeti berendezés, cégjelzés elhelyezése, nyílászáró felújítása, állagmegóvási munkák esetén, továbbá a településképi rendeletben felsorolt egyéb esetekben (52. § (4)).
Az önkormányzat nem ajánlhat tervezőt. Építész tervezőt a Magyar Építész Kamara online névjegyzékében lehet keresni (https://eugyintezes.mekon.hu/index.php?u=nevjegyzek#).
Az egyes ingatlanok építési lehetőségeit elsősorban az azokra hatályos kerületi építési szabályzattal megállapított övezeti besorolás határozza meg. Az övezeti besorolás a hegyvidek.hu internetes oldalról elérhető a Minerva térinformatikai rendszeren keresztül (https://minerva.bp12ker.hu/minerva/bp12ker/internet.php) vagy a nemzeti jogszabálytárból (a kerületi építési szabályzat térképes mellékletéből) is megismerhető (www.njt.hu).
Annak egyértelmű megítéléséhez, hogy egy telken van-e a meglévő épület bővítésére lehetőség, az ingatlanon álló épület méretei, alaprajz elrendezésének ismerete szükséges, melyről az Önkormányzat nem rendelkezik információkkal. Tervezett bővítés esetén érdemes felvenni a kapcsolatot építész tervezővel, aki a meglévő beépítettséget és szintterületi értéket az alaprajzok alapján meg tudja állapítani.
A kerület építési szabályzatai (KÉSZ) (az ingatlan helyétől függően más KÉSZ vonatkozhat az egyes ingatlanokra) az Önkormányzat honlapjáról elérhető Minerva térinformatikai rendszeren található meg legegyszerűbben, mert a szöveges előírások mellett a KÉSZ rajzi mellékletét is tartalmazza: https://minerva.bp12ker.hu/minerva/bp12ker/internet.php. Ezen a felületen egyszerűen megkereshető az is, hogy melyik KÉSZ vonatkozik az ingatlanra.
Ezen felül a KÉSZ-ek megtalálhatók a Nemzeti jogszabálytár Önkormányzati rendeletek oldalán: https://or.njt.hu/onkorm. Itt a kereséshez azonban már tudni kell, hogy melyik KÉSZ vonatkozik a keresett ingatlanhoz.