Mivel 1945 után az emberek évtizedeken át nem tudtak megemlékezni nyilvánosan a második világháborús áldozatokról, létező igény volt az országban, így a XII. kerületben is, hogy legyen hol leróni a kegyeletet a halottak előtt. Az Önkormányzat éppen ezért 2002-ben felhívást tett közzé a Hegyvidék lapban, hogy akinek családtagja, rokona elhunyt a második világháborúban, jelezze ezt, mert emlékmű készül a kerületi áldozatok tiszteletére.

Néhány év múlva, 2004-ben született meg a határozat az emlékmű felállításáról. A Budapest Főváros Levéltára anyakönyvi kivonataiból, a HM Hadtörténeti Intézettől kapott lista és a helyi lakosok megkérdezése alapján állt össze az alkotásra felkerülő 1132 név.

A későbbi problémákat két, egymással összefüggő körülmény okozta. Egyrészt az, hogy a turul az I. világháborúban lett a hazáért történő hősies önfeláldozás jelképe, ami második világháborús kontextusban azt üzeni, hogy az emberek az áldozatot a magyarság érdekében hozták - miközben a magyar háborús részvétel értelmetlen és hibás cselekedet volt. Ez a reflektálatlanság ütött vissza ott is, amikor az Önkormányzat elmulasztotta a személyek átfogóbb vizsgálatát, ezáltal nem derült ki, hogy az összegyűlt nevek közül ki „hős”, ki “tettes” és ki “áldozat”. Ily módon tulajdonképpen mindössze egy hozzávetőleges halálozási lista jött létre a hajdani XII. kerületi lakosokról, amit az Önkormányzat személyiségi jogokra való tekintettel nem engedett később kutatni.

Az emlékmű megtervezésére Szmrecsányi Boldizsár szobrászművészt kérték fel, aki egy elesett katonát ábrázoló munkával készült, végül azonban dr. Mitnyan György, a XII. kerület akkori polgármestere döntésére egy turult ábrázoló szoborról születtek tervek. A Budapest Galéria zsűrije értékelte az emlékműrészt és a turul szobrot is, amiket megfelelőnek talált, de felállításukat nem javasolta, mivel a helyszínt a nagy forgalom és zaj miatt nem tartotta kellőképpen méltónak, továbbá mellékesen már ekkor felvetődött, hogy a turul mint polgári áldozatok emlékét szimbolizáló jelkép több szempontból is problematikus lehet.

Később a Budapest Fővárosi Közgyűlés sem támogatta a szobor elkészültét, habár a neveket tartalmazó emlékművet – a turult ábrázoló szoborkompozíció nélkül – jóváhagyta. Az I. kerületi építésügyi hatóság nem adott építési engedélyt a kijelölt helyre.

Bár a szoborral kapcsolatos ellenvélemények alapvető eleme volt, hogy a szobor szimbolikája antiszemita és kegyeletsértő, a XII. kerületi nyilasok akkori említése nem volt hangsúlyos a politikai és sajtóvitában. A fővárosi vezetés a Turul Szövetségre hivatkozva a turul szélsőjobboldaliságát hangoztatta, és mint antiszemita szimbólumot semmilyen körülmények között nem ajánlotta. A XII. kerületi Önkormányzat képviselő-testülete – a rendszerváltás után kialakuló baloldali-jobboldali szimbólumtörténeti, emlékezéspolitikai csatának érzékelve mindezt – mégis a szobor felállítása mellett döntött. Az emlékművet dr. Mitnyan György avatta fel 2005. október 22-én a Böszörményi úton, nagyszámú érdeklődő részvételével.

Az XII. kerületi Önkormányzat fennmaradási engedélyt kért a jogtalanul emelt emlékműre, de ezt a főváros – Demszky Gábor főpolgármester vezetésével – megtagadta, és 160 napos bontási határozatot rendelt el. A döntés ellen az Önkormányzat keresetet nyújtott be a Fővárosi Bíróságon. Az újonnan – 2006. október 1-jén – megválasztott XII. kerületi polgármester, Pokorni Zoltán 2007 őszén egy kompromisszumos javaslattal állt elő. Ez arról szólt, hogy a Turul-szobrot katonai emlékké minősítsék át, és a polgári áldozatok tiszteletére új szobor készüljön. Utóbbi elfogadására a Fővárosi Közgyűlés 2008 tavaszán hajlandóságot mutatott, de mivel az emlékmű elbontásához ragaszkodott, így tovább folytatódott a politikai vita.

“A különösen Erdélyben gyakori turul szobor, vagyis a kerecsensólyom a nemzet létét jelképezi, az eredetmondák legfőbb alakja, amely honfoglaló ősienk hitvilágában jelenik meg először és végigkíséri a történelmet, sőt a Szent István kardját tartó jelkép ma is használatos.”
(Mitnyan György, 2005. október 22.)

„Turulos szobrot állítani értelmetlenül halálba hajszolt magyar katonák és meggyilkolt magyar zsidó és nem zsidó civilek emlékére nem az áldozatok emlékének ápolását, hanem meggyalázását jelenti. A turul ma is hivatalos jelképe több honvédségi és más fegyveres szervezetnek, és katonai szimbólumként nem is zavar senkit.”
(Demszky Gábor, 2008)

Az emlékmű elbontásáról 2008 márciusában született jogerős bírósági döntés, ami után egy politikai párt, a Jobbik több ezer fős demonstrációt tartott 2008 júliusában az elkordonozott Turul-szobornál. A tüntetésen több szélsőjobboldali szervezet is megjelent, a tiltakozás nem volt híján az antiszemita kijelentéseknek és skandálásoknak sem.

A bírósági döntés ellenére a főváros nem érvényesítette a bontási határozatot tartva a helyi harcoktól és felvonulásoktól, így közel egy évig nem vette napirendjére az emlékmű ügyét. A bíróság 2009-ben újra érvényesnek mondta ki a bontási határozatot, ami ellen a XII. kerületi Önkormányzat újabb keresetet adott be. Végül a 2010-es kormányváltás után Pokorni Zoltán országgyűlési képviselő által benyújtott parlamenti törvénymódosítás teremtett új helyzetet, ami – a több mint 3000 magyar település mintájára – a 23 kerületi önkormányzat kezébe adta a döntés jogát a területükön felállítandó szobrokról és emlékművekről.

A kormány, valamint a főváros vezetésében bekövetkezett változás után megszűnt a főváros és a kerület, illetve a kerület és a kormány közötti politikai feszültség. Ennek következtében a Turul-szobor környéke – mint szimbolikus gyülekezési hely – kikerült a politikai küzdelem homlokteréből. 2010 után már csak kisebb megemlékezések helyszíne volt. Egy évvel később, 2011-ben a szobor megkapta a végleges fennmaradási engedélyt, amivel lezárult az emlékmű viharos történetének egy szakasza.

Az évek során azonban – különösen Zoltán Gábor 2016-os, Orgia című könyvének a megjelenését követően – újra közfigyelmet kaptak az 1945. januári nyilasterror helyi drámái: a Városmajor utcai Bíró Dániel kórházban, a Maros utcai Chevra Kadisa zsidó kórházban és az Alma utcai szeretetotthonban lemészárolt több mint 330 személy tragédiája. Az is köztudottá vált, hogy a Turul-szobor közelében, a Németvölgyi út 5. szám alatt működött több hétig a nyilasház, továbbá hogy a szobor melletti területen, a vízműveknél is végeztek ki embereket a nyilasok. Mindezek miatt újra felerősödött a Turul-szobor részleges szimbolikus jelentéstartalma iránti ellenszenv.

„Azt szeretném, ha a jövőben nem történelmi szimbólumok sorsáról döntenénk, nem erről vitatkoznánk itt, hanem a Hegyvidéken nyugodtan, méltósággal és kegyelettel tudnánk emlékezni a halottainkra, legyenek azok polgári áldozatok, meggyilkolt emberek, legyenek azok katonaként elesett magyar emberek.”
(Pokorni Zoltán, 2008)

Pokorni Zoltán a Maros utcai gyilkosságok helyszínén rendezett emlékkonferencián szimbolikusan bocsánatot kért a nyilvánosság előtt. Elmondta, hogy mivel nagyapja 1945. január végén gerinclövést kapott és meghalt, emiatt később nem folyt ellene eljárás, és ezért a családnak nem volt tudomása a tetteiről. Így kerülhetett fel a neve a szoborra, ahol valóban nincs helye. „Amiért én itt vagyok, hogy kimondjam: egyek vagyunk a fájdalomban, a részvétben” – fogalmazott Pokorni Zoltán a megemlékezésen.

A Hegyvidéki Önkormányzat az új kutatások eredményeit látva szembenézett az egykori elhibázott döntéssel, és 2019 decemberében felkért egy történészi szakmai bizottságot – ennek tagjai: Cseh Gergő Bendegúz, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára főigazgatója, Ungváry Krisztián történész és Kovács Tamás, a Holokauszt Emlékközpont igazgatója –, hogy vizsgálja felül az emlékművön szereplő névsort, és tegyen javaslatot a turullal mint szimbólummal kapcsolatos ellentmondások feloldására. Bár a szakemberek kutatása elsősorban a már meglévő nevek ellenőrzésére irányult, kiderült, hogy a kerületben elhunyt nem kerületi polgárokat is hozzászámítva közel 400 névvel kellene bővíteni az áldozatok listáját.

A kutatások eredményeként kiderült az is, hogy összesen 17 személy neve szerepel az emlékművön, akinek az esetében dokumentálható a nyilas párttagság, négyüknél pedig a tömeggyilkosságokban vagy a kifosztásokban való aktív részvétel is. Pokorni Józsefen kívül az utóbbiak közé tartozik Novák András, Horváth Zoltán és Szédelyi Gábor. Az utóbbi négy nevet a szakmai bizottság ajánlása alapján a Hegyvidéki Önkormányzat törölte a szobor talapzatáról.

A XII. kerületi Turul-szoborral kapcsolatban az a további gond fogalmazódott meg, hogy szimbolikája szerint az összmagyarságért történő önfeláldozó magatartást örökíti meg, de a katonai és a polgári áldozatokra is emlékeztetni kíván, ugyanakkor a polgárok passzív elszenvedői voltak az erőszaknak, amit részben éppen a turulszimbólumot használó nyilasok követtek el. Az emlékmű tehát ebben a formájában kegyeletsértő.

A Hegyvidéki Önkormányzat képviselő-testülete ezért arról döntött, hogy a második világháborús Turul-szobor első világháborús emlékmű legyen, és a rajta szereplő áldozatok javított névsora egy új, második világháborús emlékműre kerüljön, a városmajori templom melletti területen, a Csaba utca–Maros utca kereszteződésében. Az új szobor pályázati kiírását nagy érdeklődés kísérte, amit jól mutat a beérkező pályaművek magas száma. A bírálóbizottság a teljes pályázati anyag áttekintését követően 8 munkát emelt ki, végül szavazással Mohácsi András „Emlékkő” jeligéjű pályázatát jelölte meg győztesnek.

Első világháborús emlékművé történő átnevezése ellenére továbbra sem szűntek meg a viták a Turul-szobor körül. Ezért határozott úgy Pokorni Zoltán polgármester, hogy legyen a szobor és környezete egyben emlékezettörténeti kiállítóhely, ahol mindenki megismerheti a turul mint szimbólum, valamint a hegyvidéki emlékmű történetét.

„Erkölcsileg leginkább az vállalható, ha ez a turul nem lesz emlékműve sem katonának, sem civilnek, sem az első, sem a második világháborúnak. [...] Ha nem emlékműként, hanem emlékeztető tárgyként tekintünk rá, amely az elmúlt száz évünkre, útkereséseinkre és igen: bűneinkre is emlékeztet minket. Ám ahogy egyetlen embert sem ítélhetünk meg egyetlen cselekedete alapján, úgy magunkat és az országot sem.”
(Pokorni Zoltán, 2021)

További képeket talál a galériában, amely a képre kattintva érhető el.