A turul újabb, mindinkább jelkép-értékű megjelenése a XIX. századra tehető, amikor a korabeli romantikus felfogás és a középkori krónikák magyarra fordítása révén feltűnt a szépirodalmi művekben. Vörösmarty Mihály a turult már közszóként használta 1827-ben született Magyarvár című művében, később pedig Arany János költészetének hatására honosodott meg még inkább az irodalmi nyelvben. A Keveháza (1853) című költeményében a turul mint a győzelemre elszánt hun had jelképe jelent meg, Arany tehát nem az anonymusi Álmos születéséhez, hanem a Kézai krónikájában lévő hun harci szellem metaforájához nyúlt vissza.

A szó általános elterjedését az 1862-ben megjelenő Czuczor–Fogarasi-féle akadémiai nagyszótár segítette. A XIX. század vége felé a turult a magyar nemzet legrégibb hadi címerállataként tartották számon, nem véletlen, hogy az 1883-ban megalakuló Heraldikai és Genealógiai Társaság választmánya a Turul címet adta folyóiratának. Az ezredévi ünnepségek időszakára a közvélemény a turulmadárra – némileg a Habsburg birodalmi sassal versengve – magyar hősi hadi jelvényként, valamiféle totemállatként tekintett, amely reprezentálja és védi az ezeréves Magyarország fennállását és határait.

A turul ekkor már számos könyv illusztrációjaként látható volt a magyar állami címerrel együtt. Több művész, köztük Benczúr Gyula, Than Mór és Feszty Árpád is előszeretettel használta az ősmagyar vitézek kísérőjeként, a független magyarság attribútumaként. Ekkoriban jelent meg a turul karmaiban lévő kard szimbóluma is, a millenniumi ünnepségekkel megkezdődő szoborállítások pedig végképp kanonizálták a mitikus madár szerepét a kor emlékezeti kultúrájában. A hét ezredévi emlékmű közül hármon – a munkácsin, a zimonyin és a nyitrain – szerepelt a turul, emellett számos város – például Dés, Szabadka, Szeged, Győr, Bánhida (a későbbi Tatabánya része) – állított turulos emlékművet. A régi-új szimbólum közkedveltségét mutatja a Budai Várkert országos, központi emlékműnek tekintett, rendkívül reprezentatív turulszobra is.

Arany János: Keveháza
31. versszak:

„Harmadnap a hunok hada,
Mint új vihar, feltámada; Harmadnapon körtödbe fúsz Torda fia, hős Bendegúz!
Zászlóidat a keleti
Szellő vígan lebegteti,
Hogy a turul repdes belé -
Nyugot felé, nyugot felé!”
(1853)

További képeket talál a galériában, amely a képre kattintva érhető el.