A turulmadár a magyar eredetmondák egyik mitikus állata, amely Álmos vezér születéséhez kötődik. A XIII. századra kialakuló krónikás hagyomány szerint Emese „álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből forrás fakad, és ágyékából dicső királyok származnak…” (Anonymus: Gesta Hungarorum) Ebből származik Álmos elnevezése és az Árpád-ház eredetmondája.

Mivel az eurázsiai síkságokon élő nomád népek hiedelemvilágában hangsúlyos szerepet játszanak az életfa csúcsán ülő égi madarak, amelyek a kiválasztott újszülöttek – fejedelmek, különleges képességekkel rendelkező sámánok – lelkét lehozzák a földi világba, így a régészeti leletek – mint a rakamazi hajkorongpár, vagy a nagyszentmiklósi kincs – madárábrázolásaiban is sokan a turulmotívumot vélik felismerni.

A turul szó első feltűnése azonban csak IV. Kun László uralkodási idejére esik. 1285 táján Kézai Simon a krónikájában „Turul nemzetség” (de genere Turul) névvel jelöli az uralkodóházat, továbbá a krónika szerint Attilától Árpádon keresztül Gézáig a turul volt a magyarság hadi jelvénye a címerpajzsokon. A mai etimológiai nagyszótár szerint: „turul – ‘sashoz vagy sólyomhoz hasonló ragadozó madár ‹az ősmagyar mondákban›’. Ótörök eredetű: csagatáj tugrul, oszmán-török togrul (‘sólyom’). A magyarban túrul volt a szabályos fejlemény, de amikor a XIX. század elején az elavult szót felelevenítették, mint az Árpád-törzs totemállatának nevét, a régi írásos adatokat hibásan turulnak olvasták” (Tótfalusi István: Magyar etimológiai nagyszótár. Budapest: Arcanum Adatbázis. [2001].

Elődeink további széles körű turulos ábrázolásairól a XIV. század közepi Képes Krónika illusztrációiból és szövegeiből tájékozódhatunk, ahol az olvasható, hogy az erdélyi magyarok 1321 óta sasos zászló alatt vonultak hadba. Mindezekkel együtt a késő középkori és a kora újkori magyar nemesi ideológiában a turulos jelkép használata nem volt előtérben, csupán néhány személy- és nemzetségnév használata jelezte a hagyomány folyamatos jelenlétét. Valószínű, hogy a meglévő szimbólumok – a címer, a korona vagy a zászlószínek – kellő mértékben kielégítették a megszilárduló magyar rendiség érdekérvényesítő politikájának jelképigényét, ezért egyszerűen nem volt szükség további vizuális-ideologikus megerősítésre. A modern nemzet születésének időszakában, a XVIII. század második felében és a XIX. század elején azonban megváltozott a helyzet.

„Etele király címere, amelyet pajzsán viselt, egy madárhoz
hasonlít – magyarul turul a neve – fején koronával. Ezt
a címert a hunok egészen Géza fejedelem idejéig, amíg
közösen kormányozták magukat, mindig magukkal hordták
a hadban.”
(Kézai Simon: Gesta Hunnorum et Hungarorum)

További képeket talál a galériában, amely a képre kattintva érhető el.