Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Gyorsbillentyűk listája

A Hegyvidékről

Bereményi Géza

Kossuth-díjas író, rendező, az Európai Filmakadémia tagja. 1946. január 25-én Budapesten született Vetró Géza néven, majd nevelőapja után a Rozner, 20 éves korától – nagyapja iránti tiszteletből – a Bereményi nevet vette fel. A gimnázium első osztályát az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Iskolájában végezte el. 1970-ben az ELTE Bölcsészettudományi Karán olasz-magyar szakon végzett. 1971-ig a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalatnál reklámpropagandistaként, majd a Pannónia Filmstúdióban szinkrondramaturgként dolgozott.

1978-tól szellemi szabadfoglalkozású. 1995-ben a szolnoki Szigligeti Színházban Schwajda Györggyel rendezett, 1997 és 2006 között a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban művészeti vezető volt, 2006-ban a színház örökös tagjává választotta. Cseh Tamás állandó alkotótársaként szinte minden korosztály számára ismert a neve.

Sokoldalú művész, az elmúlt évtizedekben szinte minden irodalmi műfajt kipróbált. Íróként indult, ma mégis a filmes és a színházi világ egyik meghatározó alakja. Műveiben a „nagy generációként” emlegetett nemzedék életérzéseit fogalmazza meg. Kiemelkedőek filmjei, színpadi művei és dalszövegei is. Munkásságából a teljesség igénye nélkül sorolunk fel néhányat.

Szerzője az alábbi műveknek: Legendárium (regény, 1978), A telihold dalai (1979), Shakespeare királynője (versek, 2001), Forgatókönyvírója a Veri az ördög a feleségét, Megáll az idő, Utolsó előtti ítélet, A nagy generáció című filmeknek. A tanítványok (1985), Eldorádó ( 1988), A turné ( 1993), A hídember (2002) filmek írója és rendezője. Több drámáját is bemutatták: Légköbméter (1977), Halmi (1981), Shakespeare királynője (2001), 10 nagylemez dalszövegírója, kerületi lakos.

Jelentősebb alkotói díjai: József Attila-díj (1984), Balázs Béla-díj (1989), Filmkritikusok díja, Filmszemle fődíja (1989), A legjobb európai film díja (1989), Magyar Művészetért díj (1992), Kossuth-díj (2001)