TELEFONOS CSALÓK A WHO NEVÉBEN
A koronavírus nem, de olyan csalók már megjelentek Magyarországon, akik az Egészségügyi Világszervezet, a WHO nevében telefonon próbálnak pénzt kicsalni jóhiszemű emberektől.
Gyorsbillentyűk listája
A koronavírus nem, de olyan csalók már megjelentek Magyarországon, akik az Egészségügyi Világszervezet, a WHO nevében telefonon próbálnak pénzt kicsalni jóhiszemű emberektől.
Annak érdekében, hogy a Normafa védett erdőövezetéből ki lehessen vinni az autóforgalmat, új parkolót épít az önkormányzat a Konkoly-Thege Miklós út legfelső, zsákutcává alakítandó szakaszán. A parkoló tervei az elmúlt hetekben jelentősen átalakultak, így a közlekedési területen lévő fák túlnyomó többségét meg lehetett őrizni – mondta el lapunknak Rimóczi János, a városfejlesztési iroda vezetője.
Fitt leszel, ha itt leszel néven tizenkettedik alkalommal szervezett játékos sportversenyt a Hegyvidéki Szabadidősport Nonprofit Kft. A MOM Sport nagycsarnokában több mint kétszáz óvodás és kisiskolás bizonyította be, hogy a mozgásnál kevés jobb szórakozás létezik.
Közeleg az óvodai beiratkozás időpontja, ilyenkor minden szülő igyekszik a lehető legtöbb információt összegyűjteni a szóba jöhető intézményekről. Ebben segít évek óta az önkormányzat Óvodakóstolgató elnevezésű fóruma, melyen a legfontosabb kérdésekre kaphatnak válaszokat az érdeklődők.
Ha tudatosabban fejlesztjük a városok zöldterületeit, egészségesebbek lesznek a lakóik? Erre a kérdésre keresi a választ kilenc európai város a Hegyvidéki Önkormányzat vezetésével egy új, uniós támogatással megvalósuló projekt keretében.
Nemcsak szórakozásra, sportolásra, hanem akár terápiás célokra is nagyszerűen használható a mászófal, ami ráadásul rendkívül népszerű a fiatalok körében. A MOL Multipont program és az önkormányzat együttműködésének köszönhetően ezt a különleges mozgástevékenységet mostantól az Ifjúsági Közösségi Térbe járók kedvükre gyakorolhatják.
Az országos Meteorológiai Szolgálat jelzése szerint a szél tovább erősödik, emiatt délelőtt már országszerte lehet számítani erős vagy viharos széllökésekre.
Számos, Magyarországon eddig még nem publikált fénykép bemutatásával nyílt köztéri kiállítás öt budai helyszínen a város hetvenöt évvel ezelőtti ostromának hiteles bemutatására. A rendhagyó tárlatot közösen rendezte meg az I., a II. és a XII. kerületi önkormányzat.
A sorban állás a múlté, intézze ügyeit mostantól online!
Érintett útszakaszok: Maros utca, Vérmező út, Úri utca
A kormány támogatásával közel ötszáz nyílászárót cseréltek le a Városmajori Gimnáziumban. A munka átadásán, amin Gulyás Gergely országgyűlési képviselő és Pokorni Zoltán polgármester is megjelent, bejelentették: az iskola bővítésének tervezését is támogatja a Miniszterelnökség.