A nyilas tömeggyilkosságok áldozataira emlékeztünk
Hetvenkilenc évvel ezelőtt, ezekben a napokban borzalmas tömeggyilkosságok helyszíne volt a Hegyvidék: a Maros utcai zsidókórházban, a Városmajor utcai Bíró Dániel Kórházban, valamint az Alma utcai szeretetotthonban védtelen emberek százait ölték meg a XII. kerületi nyilasok. A meggyilkoltakra emlékezve az egykori zsidókórház udvarán található emléktáblánál, valamint a második világháború kerületi áldozatainak városmajori emlékművénél helyezte el koszorúit a Hegyvidéki Önkormányzat.
„A világon általában az auschwitzi tábor felszabadításának időpontjához, január végéhez kötik a holokauszt-megemlékezéseket, Magyarországon két évtizeddel ezelőtt mégis máshogy döntöttünk. Egy magyar vonatkozású időponthoz, az első, kárpátaljai gettó létrehozásának és a deportálások megkezdésének dátumához kötöttük ezt a megemlékezést, hogy az ne egy távoli város világtörténelembe száműzött ügye legyen, hanem a saját ügyünk. A magyar történelem része, ahol az áldozatok, a bűnösök és a gyilkosok is magyar emberek voltak. Persze lehet mentegetni a történteket a német megszállással, de ez inkább csak magyarázat és nem mentség” – mondta el a Maros utcai megemlékezésen a kerület polgármestere.
Pokorni Zoltán úgy véli, nemcsak azért kell emlékezni az áldozatokra, hogy ne felejtsük el őket, hanem hogy újból és újból elmeséljük gyermekeinknek ezt a szörnyű történetet, és ébren tartsuk a felelősségérzetüket. „Azt szeretnénk elérni – tette hozzá –, ha nem egy történelmi adatot, egy számot, hanem egy megérthető, átélhető, hús-vér emberi arcot látnának maguk előtt. Egy kislányét, akit meggyilkoltak, akiből nem lett szemtelen kamasz, nem érett nővé, nem lettek gyerekei, nem lett nagyszülő, mert megölték. Legyen átélhető ez a veszteség.”
Az áldozatok emberi arca mellett azt is érdemes végiggondolni, hogyan lesz valaki bűnössé. „Ez nem egy távoli őrület. Sajnálatos módon a jó és a rossz választóvonala nem köztünk, hanem bennünk van. Mindannyiunkban ott van a gonoszra és a jóra való hajlam is” – figyelmeztetett a polgármester, kifejezve reményét, hogy nem csak a vakszerencsén múlik, melyik kerekedik felül. Szerinte leginkább azzal tudunk segíteni a gyermekeinknek, ha „azt a tiltást, gátat, védfalat erősítjük a lelkükben, amivel ellent tudnak állni a gonosz kísértésének.”
A hetvenkilenc évvel ezelőtti történetek felidézése segít a lelki gátak kialakításában – vélekedett Pokorni Zoltán, aki fontosnak tartja, hogy az önkormányzat évről évre megemlékezzen az áldozatokról, valamint azokról is, akiknek a neve a XII. kerületi Igazak falán olvasható. Mint fogalmazott, ők azok, akik „az életük kockáztatásával vagy feláldozásával mentették a nehéz helyzetben a zsidó barátaikat, honfitársaikat, testvéreiket”.
Farnadi-Jerusálmi Márk rabbi szintén az emlékezés fontosságáról beszélt az egybegyűltek előtt. Úgy látja, vannak, akik számára a tények nem fontosak, és negatív fényben tüntetik fel az emlékezést, mondván, egyeseknek „mindig csak ugyanaz jut az eszébe”. De ez nem így van, hiszen emlékezni kell ahhoz, hogy ne felejtsük el a szörnyűségeket, azok ne történhessenek meg ismét.
A Maros utcai emlékünnepségen fellépett a Hegyvidéki Önkormányzat intézményvezetői kórusa, amelynek tagjai Masa Anitával és Masa Tamással, a Sabbathsong Klezmer Band muzsikusaival együtt elénekelték a Szól a kakas már című, közismert magyar-zsidó népdalt.
Ezt követően, az önkormányzat nevében Pokorni Zoltán polgármester és Fonti Krisztina alpolgármester helyezett el koszorút a Maros utcai és a városmajori emlékhelyen.
