LÁTVÁNYOSAN ÉPÜL A BÖSZIKERT
A Böszörményi úti, lebontott irodaházak helyét a Hegyvidék első közösségi kertje veszi át. Az ötlet magját már elvetették, most a terület kialakítása zajlik, hogy május végén virágot bonthassanak az első növények kerületünk legsűrűbben beépített részén.
A bontásra érett Böszörményi úti háztömb helyén önkormányzati bérházak épültek volna, azonban a történelem váratlanul támadó viharai elodázták ezt a beruházást. Egy átmenetileg üresen maradó városi telek kihasználására kevés jobb megoldás születhetett volna, mint a környékbeli lakosok bevonásával létrehozott közösségi zöld terület létrehozása.
Ha valaki most halad el a tágas foghíj mellett, akkor a gödörben forgolódó munkagépeket és épülő támfalakat figyelhet, amelyek a forgalmas utca statikai védelmét szolgálják. Nemsokára azonban a járdáról nézve egy különleges és egészen egyedi látványosság tárul majd a járókelők szeme elé – beszélt lapunknak a tervekről Rosta Gábor, a városi közösségi kertek kialakításának egyik legtapasztaltabb hazai képviselője.
Ritkaság, hogy egy kertre – ha nem is madártávlatból, de – magasról, mint egy kilátóból lehet rátekinteni, itt azonban egészen kivételes perspektívából elevenedhetnek meg a tájépítészek által papírra vetett elképzelések. A támfalak közötti védett területen a 34 ágyástulajdonos alakítja majd ki a közösségi kert magvát, ahol mindenkinek egy nagyjából 7 négyzetméteres termőterülete és a magaságyás beültethető oldala áll rendelkezésre.A kert közösségi terét, a kerti bútorokat – az önkormányzat által biztosított raklapokból – a jövendő közkertészeknek kell megépíteniük. Már ez a kezdeti lépés is elősegíti a kezdeményezés egyik legfontosabb céljának elérését: a közösségépítést.
„A rendszeresen összegyűlő szomszédokból egy élő közösséget segít megteremteni az azonos érdeklődés, a közösen eltöltött idő és a sok együtt és egymásért is végzett munka – mondta Fonti Krisztina alpolgármester, akinek a javaslatára kezdődhetett el a közösségi kert építése. – Rendszeresen részt veszek a kertgyűléseken, és jó látni, hogyan formálódik közösséggé az egymást addig nem, vagy csak látásból ismerő tagság, és hogy milyen sokat jelent nekik is ez a lehetőség. Ezeken az összejöveteleken a tagok megszerezhetik azt az elméleti tudást is, ami elengedhetetlen lesz a későbbiekben a sikeres kertészkedéshez.”
Fonti Krisztina megjegyezte, hogy az önkormányzat már keresi azokat a további helyszíneket a kerületben, ahol hasonló kerteket lehetne létrehozni az ott élők számára. „A Böszörményi úti jó példája annak, hogyan lehet jól és szakszerűen, a tagok által konszenzussal hozott döntésekkel megvalósítani egy közösségi kertet” – tette hozzá az alpolgármester.
A közösségi kert ideiglenes, ezt tudják a tagok is, és amint a gazdasági környezet lehetővé teszi, folytatódik az erre a helyre tervezett beruházás. Az addig kialakuló kert nem lesz elzárva a nagyközönség elől, látogathatják az érdeklődők, ha épp jelen van ott valamelyik magaságyás gazdája. Magától értetődő elvárás, hogy mindenki messzemenően tiszteletben tartsa és óvja mások munkáját, a növényeket és a környezetet. A jelentkezők között nagyjából harmadrészben vannak egyedülálló nyugdíjasok, középkorúak és kisbabás családok.
Amellett, hogy egy ilyen típusú zöld területen nem lehet mérgező vagy bódító hatású növényeket nevelni, a növényvédelem is csak biológiai módszerekkel történhet. A nagy biodiverzitás eleve távol tart sok kártevőt, de a csalánleves permetezés, vagy a csigák elleni sörcsapda nyugodtan alkalmazható. Növényvédő szereket viszont nem szabad használni ezen a sűrűn lakott és látogatott részen. Az első szezont növényorvos segíti majd, ő tanítja meg a helyes ültetést, gondozást és növényvédelmet.A tiszta gazdálkodás érdekeit szolgálja a magaságyás is, hiszen a városi talaj – különösen egy bontott épület helyén – olyan szennyezett, hogy azon nem tanácsos élelmiszert előállítani. A patkó alakú raklapkeretek közé kerülő termőföld viszont szennyeződésmentes, és a tápanyag-gazdálkodása is jól kontrollálható.
A kertészek szabadon dönthetnek, hogy mivel ültetik be a saját részüket, de ilyen előkészítés után nincs akadálya a zöldségek, gyümölcsök termelésének sem. Külön kap helyet egy közös fűszerágyás, amit a magaságyások körüli részekkel együtt az önkéntes közkertészek alakítanak ki és gondoznak majd. A szemléletformálás célja, hogy az ágyások gazdái az egész kertet a sajátjukénak érezzék, beleértve a közös területeket is, és amikor körülnéznek, büszkék lehessenek az erőfeszítéseik révén létrejövő eredményre.
Az érintettek által Böszikertnek keresztelt közösségi térből még csak a terepmunkák látszanak, de már most érezhető, hogy valami nagyszerű dolog alakulhat ki, aminek a hatása nem áll meg az ideiglenes drótkerítés vonalában. Holott ma még élettelen a terület, a kert jövendő növényei pedig egyelőre az ágyástulajdonosok környékbeli otthonaiban, tejfölös poharakban cseperednek. Máris megmutatkozott azonban, hogy a Hegyvidéki Önkormányzat kezdeményezése találkozott a lakossági igényekkel, és a jó példa akár a kerület más helyein is hasonló közösségi kertek kialakítását teheti indokolttá.