Meg kell őriznünk a vérrel kiharcolt szabadságot
A mártírok áldozata csak akkor nyer értelmet, ha képesek vagyunk megőrizni azt, amiért az életüket adták: a békét és a szabadságot – mondta ünnepi beszédében Fonti Krisztina alpolgármester, aki szerint október 23. annak a vérrel kiharcolt szabadságnak az ünnepe, amelynek megőrzése ma is feladatunk. A Hegyvidéki Önkormányzat koszorúzással egybekötött megemlékezése az ’56-os hősök előtti tiszteletadásra és a kiemelkedő oktató-nevelő munkát végző pedagógusok elismerésére is alkalmat adott.
„Ezeken az utcákon, amelyeken idejöttünk, ezeken a köztereken, ahol az életünket éljük, békésen, valódi, az életünket veszélyeztető kockázatok nélkül, itt valamikor fegyverek ropogtak, emberek haltak vagy sebesültek meg. Az 1956-os forradalom a 20. századi magyar történelem egyik legdicsőségesebb és egyben legtragikusabb eseménye” – emlékeztetett a MOM Kulturális Központban tartott köszöntőbeszédében Fonti Krisztina. Az alpolgármester felidézte, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc idején több hegyvidéki helyszínen, a többi között a Diós ároknál, a Déli pályaudvarnál, a Széll Kálmán téren, illetve a kerületünkkel szomszédos Széna téren is zajlottak harcok. A Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjteményben is megtalálható források szerint kerületünk területén a legidősebb hősi halott egy hetvenegy éves nyugalmazott tanárnő volt, a két legfiatalabb pedig egy mindössze hét hónapos kisfiú és egy hét éves kislány. „Hatvanhat év távlatából is köszönettel tartozunk nekik. Hálatelt szívvel hajtunk fejet a mártírok, az elesett forradalmárok emléke előtt” – hangsúlyozta az alpolgármester, aki kitért arra is, hogy a forradalom emléke még mindig itt él velünk, sokunknak, szüleink és nagyszüleink révén személyes viszonyunk van a küzdelemmel elért szabadsághoz. „Édesanyám 11 éves kislány volt 1956-ban, ő adta tovább nekem nagyapám és a családjuk történetét. Nagyapámat először 1952-ben zárták börtönbe politikai nézetei miatt. Egy ideig egy cellában raboskodott az ugyancsak kényszermunkára ítélt, később ’56-ban Párizsba emigrált Cziffra Györggyel, együtt építették Miskolcon az egyetemi várost. Nagyapám és ötgyermekes testvére is elhatározta 1956-ban, hogy disszidálnak. A nagyapám egy kollégája által szerzett teherautó már a házuk előtt állt, hogy azzal az országból elmeneküljenek. Nagypapám azonban az utolsó pillanatban úgy döntött, hogy mégsem hagyja el a hazáját. „Jó, hát akkor itt fogunk élni” – ahogy a Megáll az idő című filmben is elhangzott egy, a nagypapámék történetéhez kísértetiesen hasonló jelenetben” – mesélte Fonti Krisztina, akivel édesanyja osztotta meg személyes emlékeit. „A bérházuk aljában volt egy ruhatisztító üzlet, oda húzták be a szovjet katonák által meglőtt sebesülteket. A gyerekek pedig, köztük édesanyámék is, lepedőkből téptek kötszereket, azzal kötözték be a sérülteket. Olyan közelről láttak háborút, vért és halált, amilyen közelről egyetlen gyermeknek sem szabadna látnia azt” – szögezte le az alpolgármester, aki a szomszédunkban zajló háborúról is szólt. „Vajon felfogjuk, milyen törékeny a béke, amihez hozzászoktunk, amihez a gondolataink, a szokásaink oly természetesen igazodnak? Vajon azok az emberek, akik a háborút támogatják, tudják azt, hogy valójában miről beszélnek?” – kérdezte az alpolgármester, aki kiemelte: október 23. az emlékezés és a köszönet ideje is. „Annak a vérrel kiharcolt szabadságnak az ünnepe, amelynek megőrzése ma is feladatunk. De feladatunk az is, hogy megértsük: a mártírok áldozata csak akkor nyer értelmet, ha képesek vagyunk megőrizni azt, amiért az életüket adták: a békét és a szabadságot” – zárta gondolatait Fonti Krisztina.
A MOM Kulturális Központban tartott megemlékezésen a pozsonyi Ifjú Szívek Táncszínház autentikus előadása repítette vissza az időben a közönséget, majd a Svábhegyi Jókai Mór Általános Iskola és Német Nemzetiségi Általános Iskola 7.c osztályos tanulói egy tizenkét éves budai kisfiú naplója alapján elevenítették fel 56’ történéseit.
„Ha a számokat nézzük, valahogy hirtelen összezsugorodik az idő. Hatvanhat éve volt 1956, harminchárom évvel ezelőtt 1989... Október 23. sokkal emberközelibb számunkra, mint március 15-e vagy a Rákóczi-szabadságharc, melyek a nemzeti mitológiánk részei. 56’ átélhető, mert ott vannak a szüleink, nagyszüleink, akik átélték az akkor történteket. Éppen ezért október 23. sokkal inkább egy felszólítás arra, hogy egy kicsit eltávolodjunk a minnapi gondjainktól azzal az intenzitással, melyet a személyes történetek hálója jelent” – fogalmazott Pokorni Zoltán, aki a hagyományokhoz híven Fonti Krisztinával közösen kitüntetéseket adott át a hegyvidéki pedagógusoknak.
Több mint huszonöt éve kiemelkedő színvonalon végzett oktató-nevelő munkájáért Életmű Díjat kapott Balogh Erika Mária, aki harminckilenc éve dolgozik a Süni Óvodák óvodapedagógusaként, ahol 1987-től tagintézmény-vezetői feladatokat is ellát, valamint Sánta Mária szolfézstanár, a Solti György Zenei Alapfokú Művészeti Iskola tanszékvezetője, aki negyvennégy éve oktat a zeneiskolában. Életmű Díjban részesült Fajt József pedagógus, a Tamási Áron Általános Iskola, Gimnázium és Német Nemzetiségi Gimnázium intézményvezető-helyettese, aki negyven éve tanít az intézményben.
A legalább húsz éve pedagógusi pályán lévő, tevékenységükkel széles körű elismerést kivívó szakemberek közül Radnai Andrea, a Németvölgyi Általános Iskola pedagógusa, Karácsonyi Virág, a Városmajori Gimnázium kémia-számítástechnika szakos középiskolai és biológia szakos általános iskola tanára, valamint Komorócki Krisztina, a Zugliget Általános Iskola pedagógusa Eötvös József-gyűrűt vehetett át.
Hegyvidék Ifjúságáért Díjban részesült – ami a legalább tíz éve közoktatási vagy közművelődési intézményben dolgozók számára adományozható – György Mária, a Hegyvidéki Mesevár Óvoda óvodapedagógusa, Sári Gabriella óvodapedagógus, Zugligeti Óvoda óvodavezető-helyettese, Koudela Judit, magyar nyelv és irodalom, illetve történelem szakos középiskolai tanár, a Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium intézményvezető-helyettese és Shultheisz György, a Városmajori Gimnázium történelem és földrajz szakos középiskolai tanára.
Hegyvidék Ifjú Pedagógusa Díjjal – ami a 35. életévét be nem töltő, kiváló nevelő-oktató tevékenységet végző pedagógusoknak adományozható – Csonka Zsófiát, óvodapedagógust, a Normafa Óvoda óvodavezető-helyettesét, Rév Júliát, a Városmajori Óvodák óvodapedagógusát, Vörös Miklóst, a Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium történelem és földrajz szakos tanárát, valamint Tibély Lillát, a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat XII. kerületi Tagintézménye logopédusát ismerték el. Hegyvidék Gyermekeiért Díjat kapott Kelemen Endréné a Mackós Óvoda dajkája, Ilea Gyöngyi Magdolna és Normafa Óvoda dajkája. A Segítő Kéz Díjat Tóthné Réti Ágnesnek, a Hegyvidéki Mesevár Óvoda titkárának, valamint Nagy Istvánnénak, a Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium konyhai dolgozójának ítélték oda.
A nyugdíjas pedagógusoknak díszdiplomákkal, díszoklevelekkel köszönte meg az önkormányzat a hosszú, fáradságos munkával eltöltött éveket. Aranyoklevelet kapott a diplomáját legalább ötven évvel ezelőtt megszerző dr. Füzér László Miklósné, Palotai Istvánné, dr. Németh Ákos István és Téglásy Klára. Gyémántoklevelet vehetett át a hatvan éve végző Hartmann Tivadarné, dr. Gyurkovics Sándorné, dr. Winkler Márta és Molnár Károly Lászlóné. Vasoklevéllel Balkovitz Lajosnét díjazták, aki hatvanöt évvel ezelőtt, a Budapesti Felsőfokú Tanítóképzőben diplomázott.
A kitüntetések átadása után a megemlékezés a Gesztenyés kertben ért véget, ahol az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából felavatott szobornál a nemzetiségek, egyházak, hagyományőrző és bajtársi szervezetek, a helyi közösségek, kulturális, oktatási intézmények, a rendőrség és a pártok képviselői helyezték el koszorúikat. A Hegyvidéki Önkormányzat nevében Fonti Krisztina és Pokorni Zoltán együtt rótta le tiszteletét a Szabadság szárnyaló madaránál.
