Díszpolgári kitüntetésben részesült Háy János író

Rendhagyó keretek között vehette át a Hegyvidék díszpolgára címmel járó kitüntetést Háy János író, költő, festő és illusztrátor a MOM Kulturális Központban. A közönség ezúttal nem egy méltató beszéd, hanem Bérczes László rendező-dramaturggal folytatott baráti eszmecsere keretében ismerhette meg a díjazott életútját és személyiségét.

Háy János beszélt gyermekkoráról, és szülőfalujáról, a szlovák-magyar határ mentén található Vámosmikoláról, ahol „iszonyatos szabadság volt, olyan, amit nem lehet megtapasztalni a városban”. Tizennégy évesen került Budapestre, a sashegyi Arany János Gimnáziumban töltött éveit később A bogyósgyümölcskertész fia című novellafüzérében dolgozta fel.

Első írásai a Szegedi Tudományegyetem lapjában jelentek meg, ekkor vette fel a Háy János nevet. Mint mesélte, eredetileg név nélkül, vagy egy monogrammal jelentette volna meg a munkáit, arra vágyott ugyanis, „hogy ne az írói státuszok, brandek, hanem a szövegek vetélkedhessenek egymással”. Kérését azonban nem fogadta el a kiadó. Végül az eredeti neve, a Horváth János monogramjának összeolvasásából született meg írói „álneve”, a Háy, amit azóta is használ.

„Buda az otthonom. Itt zajlottak az éltem legfontosabb eseményei, itt voltam kamasz, itt értek az első érzelmi és intellektuális élmények” – vallott kötődéseiről az író, aki lakóhelyében, a Hollósy Simon utcában és környezetében leginkább a „csendes városiasságot” kedveli.

Szerinte fontos, hogy az ember valahol otthon érezze magát, hiszen senki sem szeretné „otthontalanul végigfutni” az életét. Úgy érzi, nem lehet az otthonunkat seperc alatt áthelyezni bárhová a világba, mert nem biztos, hogy kialakulnak azok a kapcsolatok, történetek, amik az új közeghez kötnek bennünket. „Mindannyian történetekből élünk, és valamilyen módon támaszkodunk a múltra, ami történt velünk, mert ennek révén tudjuk csak biztonsággal élni a jelenünket” – vélekedett.

Az író arról is beszélt, hogy az új közeg csak akkor fogad el, ha integrálódunk, ez azonban nem egy kényelmes és egyszerű folyamat, nagyon sok érzelmi és fizikai energiát kíván. Amikor ő tizenévesen, egy szegény, földműves családból Budapestre érkezett, nem volt jártassága a polgári világ működésében. Ugyanakkor a vidéki általános iskolából nagyjából ugyanazt a tudást hozta, mint amit a gimnáziumi osztálytársai is megszereztek a fővárosi intézményekben. Véleménye szerint ez annak köszönhető, hogy akkor még az iskolák közti különbség sokkal kisebb volt, mint manapság.

„Ahhoz, hogy otthon érezzük magunkat a környezetünkben, a bennünket összekapcsoló jelképek is kellenek. Ilyen jelképeket gyűjtünk a díszpolgárok személyében, akiket szeretünk, akikre büszkék vagyunk. Ettől lesz a mi életünk jobb, bensőségesebb” – mondta el Pokorni Zoltán polgármester a díszpolgári cím átadása alkalmából. Hozzátette, jó volt hallani a Háy Jánossal folytatott beszélgetést, mert nemcsak a személyes életútjáról, hanem napjaink kérdéseiről, problémáiról is szólt, amit el is várhatunk egy kortárs írótól.

„Ingoványos dolog, amin egy alkotó jár, nincs objektív mércéje annak, amit csinálunk. Az elismerésekbe kapaszkodhat néha az ember, hogy öntudatot merítsen, írni merjen. Nemcsak a díjat köszönöm tehát, hanem a leendő munkákat is, amikkel ugyan borsot török a kollégáim orra alá, de talán a kerület örülni fog nekik” – reagált az elismerő szavakra a rá jellemző iróniával a Hegyvidék újdonsült díszpolgára.

A díjátadót követően a Hegyvidék Televízió portréfilmjét, majd A cégvezető című regényből készült monodrámát tekinthette meg a közönség, Sághy Tamás előadásában. Háy János műve, amiben végigkövethetjük, hogyan omlik össze egy cégbirodalmat építő, morális gátlások nélküli menedzser magánélete, az elmúlt harminc évünkről fogalmaz meg erős társadalomkritikát.

A Hegyvidék Televízió portréfilmjét itt tekinthetik meg: