Rendelő felújítási program
Hegyvidéki Rendelőfelújítási Program
A múlt év őszén indult hároméves rendelőfelújítási program elsődleges célja: a Hegyvidéken az egészségügyi alapellátás színteréül szolgáló háziorvosi rendelők infrastrukturális fejlesztése.
A megvalósult és a tervezett munkák során komfortosítjuk, esetenként bővítjük a háziorvosi rendelők váróit, ahol szükséges, megújítjuk a homlokzatot és a betegrendelőket, továbbá az akadálymentes környezet megteremtése érdekében rámpákat építünk, és átalakítjuk a mellékhelyiségeket.
A program indulását szakértői vizsgálat előzte meg, amelynek során belsőépítészek és egészségügyi szakemberek járták körbe a rendelőket, s mérték fel az orvosok és védőnők szakmai igényeit.
Az új rendelők kialakítása során szem előtt tarjuk, hogy a betegek rendezett és esztétikus körülmények között várakozhassa, az orvosok, gyermekorvosok és a védőnők munkakörülményei pedig javulnak.
A program összesen 12 helyszínen 16 rendelő felújításával valósul meg a következő években. Célunk, hogy a következő három évben valamennyi rendelő hasonló színvonalon újuljon meg.
A műszaki munkák részletesebb tartalma:
A rendelők felújítása során a mai kor elvárásainak megfelelő elektromos és gépészeti rendszereket alakítunk ki az adott rendelő meglévő adottságainak figyelembevételével. Az elektromos hálózatokat a legtöbb helyen teljesen felújítjuk, az újszerű és használható világítótesteket, radiátorokat és szerelvényeket megtartjuk, de mindent cserélünk, ami a későbbiekben gondot okozhat.
Az ésszerű helykihasználás érdekében egyes rendelőknél kisebb-nagyobb alaprajzi módosításokat végzünk, és a rendelők adottságait teljesen kihasználva valósítjuk meg valamennyi helyszínen az akadálymentesítést.
A rendelők egységes megjelenése érdekében mindenhol azonos anyag és színhasználattal újulnak meg a burkolatok és a falak. Az egységes arculat kialakítása során a helyiségekben hangsúlyos szerepet kap a Hegyvidéki Önkormányzat emblémájának két alapszíne, a kék és a zöld.
A vizesblokkokban új szerelvények és szaniterek kerülnek felhelyezésre, emellett mindenhol akadálymentes illemhelyet, a gyermekrendelők esetében pedig gyermek WC-t alakítunk ki.
A helyszíneken lecseréljük a beltéri ajtókat, hogy az egyes terek között biztosítva legyen a megfelelő hangszigetelés, ahol szükséges a külső nyílászárókat is megújítjuk.
A rendelők új padokat és asztalokat kapnak.
A gyermekrendelőket falmatricákkal és élénkebb színekkel tesszük vidámabbá, a várókban rajzasztalok, kis székek és babzsák fotelek várják majd a kisbetegeket.