Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Gyorsbillentyűk listája

Tárlatvezetés Ujházi Péter „Életszőnyeg” című kiállításán a Műcsarnokban

2021. november 11. | 16:30
Műcsarnok, 1146 Budapest, Dózsa György út 37.

1966-ban Ujházi Péter, Bernáth Aurél tanítványa, diplomás festőként tér vissza szülővárosába, Székesfehérvárra, ahol azóta is él és dolgozik. Az Életszőnyeg című kiállítás öt évtized képzőművészeti terméséből, a kétezernél több festményből, grafikából, kollázsból, doboz-asszamblázsból és kerámiaszoborból mutat be egy válogatást. Az első teremben a művész korai, realisztikus önarcképei, az évek során egyre ironikusabb, humorosabb önábrázolásai és metaforikus én-képei láthatóak. A művész gyakran ábrázolja magát különböző élethelyzetekben, alkimista festőnek, tengerparton motívumot kereső tájképfestőnek, vagy éppen világjáró vándorfestőnek. Máskor mutatványos szerepkörben mutatkozik meg, hátán a teatrum mundival, a dobozokba zárt világszínházzal rója a végtelenbe futó utakat.

 

A második terem fő témája Nadap, egy Velencei-hegységben található település. A hetvenes évektől Nadap vált Ujházi alkotómunkájának egyik fő helyszíne. Itt készült a legtöbb tájkép és lombkép. Az impresszionisztikus gesztusokkal megfestett természetképekkel a művész a tájképfestészet megújítására törekedett. A négyzetes arányú festmények legtöbbször nyitott kompozíciói lehetőséget adnak az építkezésre, a végtelenségig folytatható tájciklusok létrehozására. Nadap a tájélmény mellett inspirációt jelentett a narratív képekhez is. Az itt készült kocsmaképek, az embervilág ábrázolásai már jelzik a művész érdeklődésének egyik fő irányát: Ujházi a hétköznapi történések, az emberi sorsjátékok krónikásául szegődik.

 

A harmadik teremben az emberi televény, az olykor pokoli tenyészetként vízionált világszínház látható, a korai ábrázolásoktól a nyolcvanas évek piramisos képeiig és az új század elején Budapesten festett, egy-egy közlekedési csomópontot feltérképező tömegjelenetekig. Ujházi így vall az Örs vezér téren és a Kőbánya-Kispest metróállomás környezetében megtapasztalt és képein kibeszélt látványokról.

 

Bármit is fessen vagy mintázzon Ujházi, mindig átüt az alkotás örömteli kényszere, s a festő humora, ironikus hangvétele játékosan tálalja a világban látott és megtapasztalt visszásságokat is.

 

A tárlatvezetést Nagy T. Katalin művészettörténész, a kiállítás kurátora tartja.

 

Időpont: 2021. november 11. (csütörtök) 16:30

 

Helyszín: Műcsarnok, 1146 Budapest, Dózsa György út 37.

 

A tárlatvezetésen kedvezményes belépővel, valamint Hegyvidék Kártyával, előzetes regisztrációt követően van lehetőség részt venni.

Részvételi díj (a helyszínen fizetve): 1100 Ft

Regisztráció: https://forms.gle/obYtmCYpSyVKuvox6

Az eseményre érkezéskor a Hegyvidék Kártya felmutatása kötelező! Maximális létszám: 25 fő