TÁJÉKOZTATÁS A NORMAFAI PARKOLÁS VÁLTOZÁSAIRÓL
Tisztelt Hegyvidéki Polgár!
A Normafa rendbetétele egy újabb szakaszhoz érkezett. Ennek egyik fontos eleme a közlekedés, a parkolás rendezése. A Hegyvidéki Önkormányzat kiemelten kezeli a környezet védelmét, ezért az „új Eötvös út” és a Konkoly-Thege úti parkoló kialakításával megszűnik a védett erdőben levő, a síház melletti aszfaltos parkoló és buszforduló, a területet visszazöldítjük, illetve közösségi térré alakítjuk, az Eötvös út felső néhány száz méteres szakaszát is a gyalogosoknak, kirándulóknak kívánjuk átadni, őshonos fák ültetését tervezzük.
A parkoló áthelyezésével és az autós forgalom gerincről történő elhúzásával a Konkoly-Thege út a síház felé zsákutcává válik, így lehet kialakítani egy olyan kulturált, bekerített parkolót, amely nemcsak távolabb kerül a Normafa legszebb, panorámás részétől, de egyúttal megszünteti a jelenlegi rossz gyakorlatot is: nem lesz lehetőség az Eötvös út szélén szabálytalanul, valamint a Konkoly-Thege úton szintén szabálytalanul és az erdőt károsító módon parkolni. (A jelenlegi és tervezett állapotot az alábbi ábrán láthatja.)
Az új parkoló tervezésekor igyekeztünk figyelembe venni a jelenlegi gyakorlat szerinti parkolóigényt, azonban a Főváros vezetése és egyes politikai szervezetek tiltakozása nyomán az önkormányzat újra terveztette a parkoló kialakítását, amely ennek eredményeként a jelenleginél kevesebb parkolókapacitással rendelkezik majd, több zöldfelület megtartásával.
A fogaskerekű fejlesztése és vonalának meghosszabbítása kulcsfontosságú a Normafa környezetkímélő megközelíthetősége érdekében. Így válik lehetővé az autós forgalom visszaszorítása, hiszen a kötöttpályás közlekedési eszközzel gyorsan és kulturáltan juthatnak el a látogatók a Normafához. Bár a tervek elkészültek, az engedélyek megvannak, a fogaskerekű fejlesztése több éves és mind a Hegyyvidéki Önkormányzat, mind a Főváros erőforrásait meghaladó projekt, amelyhez jelenleg a Fővárossal közösen keressük a forrást.
Mivel a közösségi közlekedés fejlesztésének megvalósulásáig sem szeretnénk, hogy az új parkolási rendszer kialakítása után kiszoruló autósok a környék utcáit terheljék és az ott élők közlekedését, parkolását akadályozzák, az önkormányzat keresi a megoldást a környékbeliek védelme érdekében.
Első lépésként arra kérjük Önt, mondja el véleményét, hogy közvetlen lakókörnyezetében jelenleg milyen problémákat tapasztal a Normafára gépkocsival látogatók közlekedése, parkolása kapcsán (nem tud parkolni az utcában, ahol lakik, idegenek elparkolják a gépkocsikihajtót, a nagy forgalom miatt hosszú a hazajutási idő, vannak-e kirívóan kritikus időszakok stb.).
Véleményét, javaslatait 2020. március 15-ig várjuk az onkormanyzat@hegyvidek.hu email címre, vagy papír alapon személyesen is elhelyezheti az önkormányzat nyitvatartási idejében az ügyfélszolgálaton kihelyezett gyűjtődobozban (1126 Budapest, Böszörményi út 23-25.). Kérjük, hogy levelében tüntesse fel, hogy melyik utcában lakik, van-e gépkocsija, és azzal az utcában vagy kertjében/garázsában parkol. Véleményét név nélkül is elküldheti.
Segítségét és együttműködését köszönjük.
Pokorni Zoltán polgármester