Otthoni segítség az időseknek
A Hegyvidéki Szociális Központ az idősek klubjaiban, vagy azokon kívül megvalósuló közösségi programjai révén – melyekről itt írtunk bővebben – sokat tesz azért, hogy a kerületben élő nyugdíjasok társaságra találjanak, szellemi és fizikai aktivitásukat megőrizzék. De mi a helyzet azokkal, akik nem, vagy csak nagyon nehezen tudnak a lakásukból kimozdulni, és otthon van szükségük segítségre? Az általuk igényelhető ellátásokról Sikó Judit intézményvezető-helyettessel beszélgettünk.
Intézményük tevékenységének egyik fő pillérét a házi segítségnyújtás jelenti. Milyen jellegű segítséget tudnak nyújtani az időseknek a saját otthonukban?
A házi segítségnyújtás keretében szociális segítést vagy személyi gondozást tudunk nyújtani. A szociális segítést általában azoknak biztosítjuk, akik jobb egészségügyi állapotban vannak, de segítségre van szükségük a bevásárlásában, gyógyszerkiváltásban, ügyintézésben, vagy a kisebb takarítási feladatok elvégzésében. Ez általában heti 1–2 alkalmat jelent, alkalmanként 0,5–1 óra időtartamban. Személyi gondozásra akkor van szükség, ha az önálló életvitel nehézségekbe ütközik, például a tisztálkodásban, öltözködésben, étkezésben, pelenkázásban kell segíteni. Ez gondozottanként heti 2–5 alkalmat jelent, egészségügyi állapottól függően 1–3 óra időtartamban.
A szociális segítésből át lehet lépni a személyi gondozásba, ha változik a szükséglet?
Természetesen, igyekszünk igazodni a változó igényekhez. Ha például egy idős – akinek eddig csak a bevásárlásban kellett segíteni – elesik és combnyaktörést szenved, akkor egészen biztos, hogy a kórházból hazatérve sokkal több támogatásra lesz szüksége. Ilyenkor személyi gondozássá alakítjuk a szociális segítést. Amennyiben pedig a házi segítségnyújtás mellett otthoni szakápolás is szükségessé válik, ennek elindítását kezdeményezzük.
Az otthoni szakápolás milyen esetekben vehető igénybe?
Az otthoni szakápolás a kórházi tartózkodás lerövidítését segítő tevékenység. Ide tartozhat egyebek mellett az injekció beadása, infúzió bekötése, műtéti sebek ellátása, felfekvések kezelése, katétercsere, sztóma ellátása, a fájdalomcsillapítás, továbbá a gyógytorna is. A szakápolást, valamint ehhez kapcsolódóan a gyógytornát a háziorvosnál lehet igényelni, ő veszi fel a kapcsolatot intézményünkkel. A gondozók és a szakápolók között szoros az együttműködés: ha például felületi sebkezelésre van szükség, a gondozónő átveheti ezt a feladatot a szakápolótól, míg a személyi higiénia megteremtésében a szakápoló is segítheti a gondozónőt.
Mi történik akkor, ha az egészségi állapot romlása miatt már a személyi gondozás vagy az otthoni szakápolás is kevésnek bizonyul?
Amikor mindez már nem elegendő, az idős nem tud az ágyából felkelni, bentlakásos, ápoló-gondozó idősotthonra van szükség. A nehézséget az okozza, hogy sokan mereven elzárkóznak ettől, mert semmilyen körülmények között nem szeretnék elhagyni a saját lakásukat; illetve ha mennének is, a kiválasztott idősotthonba gyakran csak hosszú várólistáról tudnak bekerülni. Mindezzel együtt, ameddig csak tudjuk, segítjük az időseket.
Hogyan igényelhetők az otthoni segítséget nyújtó ellátások?
Az ellátás iránti igénnyel bármilyen formában megkereshetnek bennünket az érintettek, vagy – ahogy az esetek többségén ez történni szokott– a hozzátartozók, ismerősök is jelezhetik az igényt. Miután beérkezik hozzánk a kérelem, a vezető gondozó kimegy az idős lakóhoz környezettanulmányra. Ennek során az ellátás iránti kérelemhez szükséges dokumentumokat is ki lehet tölteni, de egy nyomtatványt a háziorvoshoz is el kell juttatni. Neki kell kitöltenie az egészségi állapotra vonatkozó igazolást.
Mennyi idő telik el az igényléstől az ellátás megkezdéséig?
A kérelem benyújtása és az első látogatás között – a megnövekedett igénybevételek száma, illetve a szükséges dokumentációk beszerzése miatt – általában két-három hét telik el, de ha az illető épp kórházból megy haza és nincs semmilyen segítsége, igyekszünk gyorsabban ellátást biztosítani.
Hány gondozó, szakápoló és gyógytornász dolgozik az intézményükben, illetve jelenleg hány embernek tudnak a saját otthonában segíteni?
A házi segítségnyújtás keretében körülbelül 250 ellátottra 24 gondozónő jut állandó jelleggel. Amennyiben helyettesítésre van szükség, akkor a klubokban dolgozó három gondozó is besegít a házhoz kijáró kollégáiknak. Az otthoni szakápolásban három-három szakápoló és gyógytornász dolgozik, az általuk végzett vizitek száma havi szinten 450 körül alakul.
Mennyire nehéz elnyerni az idősek bizalmát?
Ez nem egyszerű feladat, rendszerint egy hosszabb kapcsolat eredménye. Ezzel együtt ritkán fordul elő, hogy valamelyik munkatársunk hosszabb idő után sem találja meg a közös hangot a gondozottal, általában pár alkalom után összecsiszolódnak. Viszont ha már kialakult a bizalmi viszony, azt tapasztaljuk, hogy nagyon erősen ragaszkodnak az idősek a hozzájuk kijáró személyhez – nem is fogadják el könnyen, ha valamilyen ok miatt esetleg helyettesítésre van szükség.
A Hegyvidéki Szociális Központ elérhetőségei
Telefonszám: +36 1 200 8712, +36 1 275 4861
Intézményvezetői mobilszám: +36 30 622 1412
E-mail: hegyvidekigondozas@hszk.hu
Honlap: hszk.hu
