Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Gyorsbillentyűk listája

Ökotudatos és otthonos vásár nyílt a Városháza téren

Ökotudatos és otthonos vásár nyílt a Városháza téren

Dunai uszadékfából készített karácsonyfa és energiatakarékos, LED-es fényfüzérek díszítik a Hegyvidék most nyílt adventi vásárát, amely nemcsak környezettudatos megoldásaival, hanem otthonos kialakításával, családcentrikus programjaival, valamint a portékák, illetve az ételek és italok kibővített kínálatával is számtalan újdonságot tartogat a látogatók számára.

advent24

„Különösen fontosnak tartjuk, hogy az adventi vásár egyben közösségi tér is legyen, ahol találkozhatunk az ismerőseinkkel, barátainkkal, ahol finom falatok, egy pohár forralt bor elfogyasztása közben beszélgethetünk. Ezért is igyekeztünk minél otthonosabbá tenni a teret, minél gazdagabb gasztronómiai kínálatot biztosítani az idelátogatóknak” – mondta el Fonti Krisztina alpolgármester a Városháza téri adventi vásár megnyitóján.

advent04

Az alpolgármester bízik benne, hogy az idén is mindenki megtalálja a számára megfelelő minőségi portékát a régi és az új árusoknál, akiknek egy része heti-kétheti váltásban lesz jelen, ezáltal is bővítve a vásár kínálatát. Hozzátette, hogy az idei vásáron a már megszokott, klasszikus áruk mellett az újrafelhasznált anyagokból készült, illetve ökotudatos műhelyekből érkező portékák is megjelennek, továbbá külön pavilont kapnak a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató szervezetek. Az energiatakarékosságot szem előtt tartva csak a nyitva tartási idő alatt világítanak a LED-es fényfüzérek, a fenntarthatóságot és a környezettudatosságot hangsúlyozva pedig dunai uszadékfából készült el a hegyvidékiek közös karácsonyfája.

advent22

A karácsonyra hangoló programok kapcsán Fonti Krisztina arról beszélt, hogy péntek és szombat esténként hangulatos koncerteken kapcsolódhatnak ki a hegyvidékiek. Szombat és vasárnap délelőtt különféle gyerekprogramok várják a családokat, szerda délutánonként pedig a hegyvidéki óvodások, iskolások lépnek fel karácsonyi műsoraikkal. Vasárnap délután a „Lángos csillag túra” elnevezésű helytörténeti sétán, valamint a XII. kerületi egyházak közreműködésével közös adventi gyertyagyújtáson vehetnek részt az érdeklődők.

advent29

A hegyvidéki óvodások, iskolások számára meghirdetett adventi rajzpályázat az idén is sok gyermek fantáziáját megmozgatta, az intézmények közel száznegyven gyermek alkotását nevezték be a versenyre. Minden résztvevő egy „Advent a Hegyvidéken” emblémával ellátott tornazsákot kapott jutalmul, közel negyvenen pedig – intézményenként az első, második és harmadik helyezettek, valamint a különdíjasok – egyéb ajándékokat is átvehettek Fonti Krisztina alpolgármestertől az adventi vásár megnyitóján. A díjazott gyerekrajzok karácsonyig megtekinthetők a polgármesteri hivatal földszinti folyosógalériájában.

advent13

A hegyvidéki adventi vásár részletes programja itt található: https://hegyvidek.hu/karacsonyi-vasar