Nárcisz futás a betegekért
Sárga fejpántos fiúk és sárga hajszalagos lányok, óvodások és kisiskolások vették birtokba egy jótékonysági verseny erejéig a Gesztenyés kertet. Évek óta itt rendezi meg ugyanis a Magyar Hospice Alapítvány és az önkormányzat a Nárcisz futást, hogy a sport erejét segítségül hívva irányítsa rá a figyelmet az önzetlen segítésnyújtás, az emberi méltóság és a gyógyíthatatlan betegek támogatásának fontosságára.
A rendezvény hozzájárul ahhoz, hogy a gyerekek megértsék, a győzelmet és a vereséget nemcsak a sportpályákon kell méltósággal megélni, hiszen bármikor érhet minket valamilyen veszteség vagy betegség. De nem erre kell gondolnunk, hanem létezésünk minden pillanatában arra, hogy az élet szép. Ezt szimbolizálja a sárga szín, amely az élet és a támogatás szimbóluma, illetve a nárcisz, ami a remény és az újjászületés virága.
„A mai nap mottója, a gyerekek a gyerekekért, ami azt jelenti, hogy a legkisebbek is tudnak egymásért tenni” – ezekkel a szavakkal köszöntötte a résztvevőket Kocsik Tekla alpolgármester, aki reményét fejezte ki, hogy a program egy lépés annak érdekében, hogy a mai gyerekek empatikus, szolidáris és segítőkész felnőttekké váljanak.
További információk a Magyar Hospice Alapítványról: www.hospicehaz.hu