Megújult a tizedik háziorvosi rendelő
Tizedikként a Beethoven utcai háziorvosi rendelőt is rendbe tette a Hegyvidéki Önkormányzat. A felújítás mellett jelentős bővítésre is lehetőség nyílt ezen a helyszínen, miután tavaly a Városmajor utcába költözött a háziorvosi ügyelet.
„Ha a betegellátás igazodni kíván a XXI. századhoz, akkor a kiváló orvosi tudás mellé az infrastruktúrának is fel kell zárkóznia. A Hegyvidéken az önkormányzat jó példával jár elöl, hiszen az alapellátáshoz tartozó rendelőket már szinte mind megújította” – mondta Gulyás Gergely országgyűlési képviselő, Miniszterelnökséget vezető miniszter a Beethoven utca 8. szám alatti, felújított háziorvosi rendelő átadásán.
A tárcavezető kitért rá, hogy az Egészséges Budapest Program keretében a járóbeteg-szakellátások és a fekvőbeteg-ellátások is megújulnak a fővárosban, ennek részeként a Szent János Kórházat súlyponti kórházzá fejlesztik. Reményét fejezte ki, hogy miután az átalakítás orvosszakmai programjával kapcsolatban konszenzus alakult ki, hamarosan kiírhatják a közbeszerzést a tervezésre, majd a tervek birtokában a kivitelezés is elkezdődhet, így „a XII. kerületnek és egész Budának olyan színvonalú lesz a kórházi ellátása, mint amilyenek most a felújított hegyvidéki rendelők”.
Pokorni Zoltán polgármester arról beszélt, hogy tízedikként a Beethoven utcai háziorvosi rendelő is megújult, így már csak a Szilágyi Erzsébet fasori és a Kiss János altábornagy utcai van hátra – utóbbi felújítása a napokban kezdődik el. A Beethoven utcai rendelő nemcsak szebb, derűsebb, hanem tágasabb is lett, a háziorvosi ügyelet elköltözésével ugyanis lehetőség nyílt a bővítésre. Így most már mind a négy, itt praktizáló háziorvos külön rendelőben dolgozhat – szemben a korábbiakkal, amikor két helyiségben egymást váltották az orvosok.
A Beethoven utcai háziorvosi rendelő a többi, már felújított egységhez hasonló arculatot kapott. Az alaprajzi elrendezés racionalizálásával a rendelők tere szellősebb lett, jobban igazodik az orvosok és a betegek igényeihez. Megújultak a burkolatok, a vizesblokkok, és egy akadálymentes illemhelyet is kialakítottak. Az orvosi szobák hangszigetelt ajtókat kaptak, kicserélték az összes nyílászárót, és a rosszul szigetelő üvegtéglafalak helyére is korszerű ablakok kerültek. Modernizálták az elektromos hálózatot és a fűtési rendszert, a váróteremben pedig új padok és asztalok szolgálják a betegek kényelmét.
A Hegyvidéki Önkormányzat három évvel ezelőtt indította el rendelőfelújítási programját. Ennek keretében korszerűsítették a Rácz Aladár úti, a Fodor utcai, az Ugocsa utcai, a Normafa úti, a Zugligeti úti, illetve most a Beethoven utcai háziorvosi rendelőt, míg a háziorvosi ügyelet új központját a Városmajor utca 33. szám alatt alakították ki. A házi gyermekorvosi rendelők is megújultak a Rácz Aladár úton és a Normafa úton, míg a Böszörményi út 20. szám alatt új rendelőt hoztak létre. A Böszörményi út 42. szám alatti, korábbi gyermekrendelő az épp felújítás alatt lévő rendelők számára biztosít ideiglenes elhelyezést – a Kiss János altábornagy utcai háziorvosok is itt fogadják betegeiket az elkövetkező három hónapban.