Megjelentek a kizárólagos lakossági parkolóhelyek a Hegyvidéken
A Hegyvidék 5-ös számú, Alkotás utca alatti parkolási zónájában elindult a rezidens parkolás – jelentette be a terület két képviselője, Fonti Krisztina és Kovács Lajos a helyszínen megtartott lakossági tájékoztató fórumon. Fonti Krisztina alpolgármester elmondta, hogy a lakossági parkolóhelyek kitáblázása megtörtént, hamarosan felfestésekkel is jelezni fogják, hol parkolhatnak kizárólag az 5-ös lakossági zónában élő autósok este 20 órától másnap reggel 8 óráig.
„Hosszú, mintegy másfél éves küzdelem árán sikerült elérni a fővárosnál a kizárólagos lakossági parkolóhelyek kijelölését” – idézte fel az előzményeket az alpolgármester. Fonti Krisztina kitért rá, hogy a fizetőparkolási övezethatár melletti utcákban is szeretné bevezetni az önkormányzat a rezidens parkolást. Erre azért van szükség, mert az agglomerációból és más kerületekből érkezők közül sokan a nem fizetős parkolóhelyeken teszik le autóikat, emiatt viszont a helyben lakók sem tudnak megállni az otthonuk közelében. A probléma rendezése érdekében a XII. kerület a II. kerülettel közösen tárgyalássorozatot indított a fővárossal. Pokorni Zoltán és Őrsi Gergely polgármester javaslatát a Fővárosi Közgyűlés nem fogadta el a legutóbbi ülésén, mivel további tárgyalásokat tartott szükségesnek Karácsony Gergely főpolgármester. A kerület alpolgármestere bízik benne, hogy a főváros vezetése hamarosan ennek a javaslatnak a megvalósításához is hozzájárul.
Az este 20 órától reggel 8 óráig kizárólag lakossági engedéllyel használható parkolóhelyek az alábbi utcákban kerültek kijelölésre:
• az Avar utca Bán utca és Táltos utca közötti szakaszának páratlan oldalán (8 hely),
• az Avar utca Táltos utca és Csörsz utca közötti szakaszának páratlan oldalán (2),
• a Bán utca páros oldalán (9),
• a Csörsz utca páratlan oldalán (28),
• a Győri út Márvány utca és Kiss János altábornagy utca közötti szakaszának páratlan oldalán (7),
• a Győri út Kiss János altábornagy utca és Kapitány utca közötti szakaszának páros oldalán (19),
• a Győri út Kapitány utca és Bán utca közötti szakaszának páros oldalán (10),
• a Győri út Bán utca és Táltos utca közötti szakaszának páratlan oldalán (6),
• a Győri út Táltos utca és Csörsz utca közötti szakaszának páratlan oldalán (4),
• a Kapitány utca páros oldalán (9),
• a Kiss János altábornagy utca páros oldalán (16),
• a Táltos utca páratlan oldalán (20).