Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Gyorsbillentyűk listája

A környéken élők javaslatára megújítaná az önkormányzat a Mindszenty József bíboros téri parkot. Három koncepcióterv készült, ezeket mutatta be a helyszínen Gidófalvy Dénes, a körzet képviselője a lakóknak, akik szavaztak is az elképzelésekről. A bemutat

LAKOSSÁGI JAVASLATRA ÚJULHAT MEG A MINDSZENTY TÉRI PARK

A környéken élők javaslatára megújítaná az önkormányzat a Mindszenty József bíboros téri parkot. Három koncepcióterv készült, ezeket mutatta be a helyszínen Gidófalvy Dénes, a körzet képviselője a lakóknak, akik szavaztak is az elképzelésekről.

A bemutatott tervek közül a résztvevők egyöntetűen azt a változatot támogatták, ami megőrzi a park jelenlegi, füves jellegét. Megmaradna a kutyafuttató, mellette pedig egy felnőttek által használható fitneszpark jönne létre.

A környékbéliek nem támogatták, hogy játszótér épüljön a parkban (erre a másik két leszavazott tervváltozat tett javaslatot), mert a közelben két helyen is találhatnak játékokat a kisgyermekes családok, továbbá egy új játszóhely elfoglalná a zöld terület jelentős részét. Azt ugyanakkor kérték, hogy legyen néhány egyszerűbb játék – például hinta, csúszda – a fitneszpark számára kijelölt részen, hogy a gyerekeknek és a szülőknek is kínáljon kikapcsolódási lehetőséget a hely, együtt lehessenek a családok.

„Úgy néz ki, sikerült elérni, hogy a parkfelújítási terveket illetően konszenzus alakuljon ki az itt élők körében” – értékelte az egyeztetés eredményét Gidófalvy Dénes, aki a fórumon rögzített fejlesztési irányok megvalósítását javasolja majd az önkormányzat vezetésének. A képviselő felidézte, hogy 2021-ben két környéken élő fiatal állt elő azzal a javaslattal, hogy egy kávézót hozna létre a parkban. Az ötletről 2022 nyarán, egy fórum keretében megkérdezte a helyi lakókat, akik elutasították az elképzelést, hiszen a vendéglátóhely megnövekedő zajjal és forgalommal járt volna együtt. Kiderült az is, hogy a tér túloldalán épülő ház földszintjén amúgy is lesz egy kávézó.

A korábbi összejövetelen hangzott el a lakók részéről, hogy kávézóra ugyan nincs szükség, annak viszont örülnének, ha az önkormányzat megújítaná a területet. Gidófalvy Dénes javaslatára megkezdődött a tervezőmunka, az első tervekről online szavazással nyilváníthattak véleményt a környéken élők. Ezen nem vettek részt túl sokan, ezért döntött úgy a képviselő, hogy újabb fórumot tart.

z.

A cikk a Hegyvidék Újságban jelent meg.