Közbeszerzési tervekről egyeztetett a képviselő-testület
Az idei év végén, illetve a jövő év elején több olyan beszerzés, közbeszerzés lebonyolítását tervezi a XII. kerületi önkormányzat, ami ahhoz szükséges, hogy a korábban megkötött, lejáró szerződésekkel érintett feladatok ellátásának folytonossága biztosított legyen. Az új szerződések részben vagy egészben a jövő évre jelentenek kiadást, a 2025-ös költségvetést ugyanakkor csak február végéig kell elfogadni, ezért a képviselő-testület ezekre a feladatokra – a Közbeszerzési Hatóság útmutatójának megfelelően – kötelezettségvállalási határozatokban biztosított fedezetet.
- A jövő évi villamosenergia-beszerzésre az önkormányzati intézmények körében 38,1 millió forintot, a MOM Kulturális Központ Nonprofit Kft. esetében 43,3 millió forintot, a Gazdasági Ellátó Szolgálat (GESZ) számára pedig 25,4 millió forintot tervezett be a testület.
- A GESZ földgáz-beszerzésére 21,6 millió forintos keret került meghatározásra,
- a szintén a GESZ költségvetését érintő közétkeztetési és tálalókonyhai szolgáltatásra vonatkozóan pedig 1,260 milliárd forintnyi fedezetről döntöttek a képviselők.
- A 2025-ös és 2026-os zöldfelület-fenntartási feladatokra évi 1,238 milliárd forintot, míg
- mélyépítési munkákra, a „helyi közutak kezelése, fejlesztése és üzemeltetése” kiadási előirányzat keretében évi 1,156 milliárd forintot szavaztak meg a képviselők.
- A Hegyvidéki Szabadidősport Nonprofit Kft. létesítményeinek takarítási feladataira 50,8 millió forint áll majd rendelkezésre,
- a Hegyvidék Lapkiadó nyomdaköltségeire pedig 38,4 millió forintos keret lesz biztosítva az önkormányzat jövő évi költségvetésében.
A képviselők az önkormányzat 2024. évi közbeszerzési tervének módosítása részeként arról is döntöttek, hogy még ebben az évben villamosenergia-beszerzésre, zöldfelület-fenntartási feladatok ellátására, valamint mélyépítési munkák elvégzésére elindítja a szükséges közbeszerzési eljárásokat.
Az országgyűlés döntésének megfelelően emelkedik a polgármester és az alpolgármesterek illetménye és költségtérítése, ezt egyhangúlag tudomásul vette a képviselő-testület.
A képviselő-testületi ülés közvetítése itt tekinthető vissza.