Köszönet a szociális területen dolgozóknak
November 12-e a szociális munka világnapja: ilyenkor azok kapnak kiemelt figyelmet, akik hivatásszerűen segítik, gondozzák embertársaikat. Ebből az alkalomból a XII. kerületi önkormányzat egy ünnepséggel köszönte meg a szociális területen dolgozóknak lelkiismeretes munkájukat.
A MOM Kulturális Központban rendezett programon Bíró-Várfalvi Orsolya, a Normafa Gondozási Központ klubvezetője a Hegyvidék Szociális Ellátásáért Díjat, Rétvári Zsófia, a Családsegítő és Gyermekjóléti Központ családsegítő csoportjának vezetője pedig a Hegyvidék Gyermekjóléti Alapellátásáért Díjat vehette át Kovács Gergely polgármestertől és Kocsik Tekla alpolgármestertől.
Polgármesteri Elismerő Oklevélben Megyeri Zsuzsanna, a Családsegítő és Gyermekjóléti Központ terápiás munkatársa, valamint Magassy Adrien, a Zugligeti Bölcsőde kisgyermeknevelője részesült. Nyugdíjba vonulása alkalmából külön köszöntötték kollégái Nagy Emesét, a Hegyvidéki Szociális Központ munkatársát. A Fejlesztő Napközi Otthon nemrég elhunyt vezetőjére, Sándorné Erdélyi Juditra egyperces néma csenddel emlékeztek az esemény résztvevői.
„Az a célunk, hogy egyszer majd több ember legyen, aki segítséget nyújtana, mint az, akinek kérnie kell, vagy még akár kérni sem tud” – mondta el az ünnepségen Kovács Gergely. A polgármester kitért rá, hogy az önkormányzat hamarosan felállít egy hegyvidéki mecénás klubot a szociálisan rászoruló fiatalok oktatásának támogatására, életútjuk kísérésére. Létrehoz továbbá egy adományszámlát a pénzbeli hozzájárulások transzparens befogadására és kezelésére, illetve kialakít egy közösségi raktárt, ahová bárki beviheti a feleslegessé vált háztartási gépét, vagy egyéb hasznos tárgyi adományát.
A kerület vezetője arról is beszélt, hogy a tárgyi és pénzbeli adományok mellett „az egymással törődés elengedhetetlen ahhoz, hogy minél kevesebben érezzék azt, hogy egyedül vannak a problémájukkal”. Emlékeztetett rá, hogy az elmúlt években a kerületben elindult egy előremutató kezdeményezés, amiben a fiatalok segítették az idősebb lakókat mindenben, amire szükségük volt – legyen szó bevásárlásról, vagy akár csak egy látogatásról, beszélgetésről. A programot mindenképp szeretné folytatni az önkormányzat: ehhez egy aktivista hálózatot építene ki, aminek keretében, szakemberek segítségével bárki megtapasztalhatja a közösségi felelősségvállalás értékeit.