Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Gyorsbillentyűk listája

Kerületünk adott otthont a Klímabarát Települések Szövetsége idei díjátadó ünnepének

Kerületünk adott otthont a Klímabarát Települések Szövetsége idei díjátadó ünnepének

Az április 28-án megtartott rendezvény helyszíne a Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont volt. A 2021-ben már másodszor meghirdetett Klímabarát díjra pályázók közül a zsűri négy kategóriában hirdetett győztest, így Mány, Paks, Tatabánya és Óbuda-Békásmegyer önkormányzatának képviselői is átvehették klímavédelmi erőfeszítéseik jutalmát.

4_obuda01

A házigazda, Pokorni Zoltán fontosnak tartotta bemutatni a rendezvény helyszínét, ezért megnyitó beszédében felidézte a Lóvasút épületének kalandos előéletét. A város peremén, idilli környezetben épült szórakozóhelyek megközelítését segítő állomáson egyszer a kapatos utasok kioldották a féket és a szerelvény elszabadult a lejtőn, majd a Budakeszi úti kereszteződésben felborulva balesetet okozott. Akkor az eset kapcsán még a teljes fővárosi villamoshálózat megszűntetése is felmerült. Végül a vonal meghosszabbításával áthelyezték a lóvasút végállomását, így már nem kellett a kocsik elszabadulásától tartani. Az így megüresedett csinos épületet később szobányi szükséglakásokra osztották, majd hajléktalanok szállása lett, míg az önkormányzat meg nem kezdte a felújítást. A klímavédelem kapcsán polgármester úr beszédében rámutatott, hogy míg néhány éve a kérdés még csak elvi jellegű volt, addig ma már minden település megkerülhetetlen feladatává vált. A dinamikusan bővülő, 80 település együttműködését koordináló Klímabarát Települések Szövetsége a Klímabarát Díjjal és a jó példák népszerűsítésével kulcsfontosságú szerepet játszik a települési szintű klímavédelem gyakorlati megvalósításában.

pokorni_zoltan03

A szervezet tevékenysége több szállal kötődik kerületünkhöz hiszen a Hegyvidék biztosítja az elnökség mellett a szakmai hátteret is a hatékony munkához. Az alapos előkészítés után ismét meghirdetett pályázat célja példaértékű klímavédelmi ötletek, intézkedések és gyakorlatok feltárása volt. A 2021. évi felhívásra beérkezett pályázatok közül az öttagú szakmai zsűri kistelepülés kategóriában Mány, a kisvárosok között Paks, nagyvárosi összehasonlításban Tatabánya és a főváros vonatkozásában Óbuda, Békásmegyer klímabarát intézkedéseit tartotta a legjelentősebbeknek. Az időtálló és látványos plexi emléktábla mellett a győztesek egy fából és izlandi mohából készült egyedi kisplasztikát is átvehettek.

klimabarat_dij

A díjátadás után tartott közgyűlésen a tagság Kovács Lajost, hegyvidéki önkormányzati képviselőt, a Zöld bizottság elnökét a Klímabarát Települések Szövetség újabb négy évre elnökké választotta.