Jazzművek és rövidprózák találkozója

Binder Károly zeneszerző, zongoraművész és Doncsev Toso író, műfordító közös szerzői estet tartott a MOM Kulturális Központ kupolatermében.

„Szeretünk ítéletet mondani másokról, kiosztani a jó és rossz szerepét. Doncsev Toso novellái azonban nem ítélkeznek az emberek felett, hanem a személyes és átélt történeteken keresztül bemutatják a jó és a rossz cselekedeteket, és azt, hogy nincs egyetlen igazság, kicsit mindenkinek igaza van” – vezette fel Pokorni Zoltán polgármester a szerzői estet. Mint mondta, több mint tíz évvel ezelőtt találkozott először Doncsev Toso írásaival, amelyek nagy hatással voltak rá: „székbe szögezően” jó novellákat olvasott tőle, a kortárs prózairodalom kiemelkedő alkotásait fedezte fel bennük.

„Olyan író vagyok, akinek az anyanyelve magyar, a látásmódja, mentalitása pedig bolgár” – vallott magáról az est házigazdájával, Mészáros Márton kulturális újságíróval folytatott beszélgetés során Doncsev Toso. Mint elhangzott, édesanyja magyar, édesapja pedig bolgár, aki az 1930-as években költözött Magyarországra.

„Személyesen átélt eseményekről írok. Ezek, mint egy időkapszulában, megragadnak bennem” – beszélt írásairól az alkotó. Arra kérdésre, hogy a műfordítóként, szerkesztőként, kulturális szervezőként, majd az Országos Bolgár Önkormányzat, a Nemzeti Etnikai és Kisebbségi Hivatal, illetve szófiai Magyar Kulturális Intézet vezetőjeként eltöltött időszakai után miért csak a hatvanas éveire érkezett meg a szépirodalomhoz, ironikusan úgy válaszolt: „későn nősült a fiam”. Mint mesélte, menye, Gergely Éva sokat hallgatta családi történeteit az ebédlőasztalnál, és „talán elunhatta”, amikor felvetette, vesse papírra ezeket. Mivel ekkoriban ért véget politikai pályafutása, s lett ideje, szabadsága, elkezdett írni.

Doncsev Toso több írását is felolvasta. Az egyik egy mindig okvetetlenkedő kuncsaftról szól, akiről csak a történet végén derül ki: az illető Hegedüs András egykori miniszterelnök, hivatalosan ő volt az, aki behívta az országba a szovjet csapatokat 1956 októberében. Egy másik, bemutatott írása – ami a Haramiák lakomája című, várhatóan az év végén megjelenő könyvében lesz olvasható – szintén 1956-hoz kapcsolódik: a sok áldozatot követelő Kossuth téri sortűz máig ismeretlen elkövetőinek ad arcot.

Az élete teljében elhunyt, meseszép, boldogtalan pékkisasszony közönség elé tárt története a Hegyvidék évtizedekkel ezelőtti világát eleveníti fel, a főszereplő ugyanis egy Böszörményi úti üzletben dolgozott. Elhangzott a Hangverseny című novella is, amiben – név nélkül – Binder Károly szerepel. „Harmincöt éve ismerjük egymást Karcsival” – mesélte Doncsev Toso, aki úgy ismerkedett meg a kiváló zenésszel, hogy a kamaszkorában a jazz iránt érdeklődő fiát, Andrást hozzá vitte tanulni.

„Öt éves koromban kezdtem zongorázni, de nem gondolkodtam azon, hogy egyszer jazz-zongorista, zongoraművész vagy zeneszerző leszek. Az pedig végképp nem jutott eszembe, hogy doktori fokozatot szerzek és tanszékvezetőként fogok majd dolgozni a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. A doktori, vagyis az orvosi pályára viszont készültem” – beszélt pályájának kezdeteiről Binder Károly.

A jazz-zenész felidézte, hogy az édesapja példáját követve a Semmelweis Egyetem orvosi karára jelentkezett, ám a felvételi bizottság nem sok esélyt adott neki: a szóbelin a biológiai kérdések helyett inkább arra vártak tőle választ, melyik partizánvezért kínozták kondorkeselyűk ketrecében… Nem vették fel az orvosira, ami hatalmas csalódás volt számára; ezután döntött úgy, hogy inkább a zeneművészetire felvételizik. Itt már szerencsére csak a zongoratudására voltak kíváncsiak.

„Mindenki azt mondja, hogy a jazz az afroamerikai népzenéből ered. Ám ez igazából afroeurópai műfaj, csak a születés helyszíne Amerika, ahol a fekete, nyugat-afrikai kultúra az európai kultúrával találkozott” – magyarázta az általa jól ismert zenei világot a muzsikus, aki arról is szólt, hogy ma már világszerte ismert és elismert a magyar jazz. Ezt mi sem bizonyítja jobban – tette hozzá –, mint hogy nemrég a „jazz hazájából”, Amerikából érkezett egy neves professzor a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, hogy a bartóki tengelyrendszerrel és az improvizációval foglalkozzon.

A tanszékvezető arra is büszke, hogy nemrég előadónak kérték fel a Semmelweis Egyetemen. Itt ugyanis kreditpontot érő tárgy lett a hangszeres improvizáció, aminek célja, hogy a korábban elsajátított zenei tudásra építve fejlesszék a leendő orvosok empátiáját, kommunikációját és manuális készségeit.

Binder Károly természetesen nemcsak beszélt, hanem zongorázott is a szerzői esten. Újabb szerzeményei közül a „Bartók: Gyermekeknek II.” című, hamarosan megjelenő albumából csendült fel egy mű, záró műsorszámként pedig előadta azt a dalt, amit a Hegyvidéken élő édesanyjának írt.