Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Gyorsbillentyűk listája

Játszópark épülhet a Zugligeti iskolában

Játszópark épülhet a Zugligeti iskolában

„Ideje bővíteni a Zugligeti iskola játszóudvarát - erről egyeztettem ma Bernyák Adriennel, az iskola igazgatójával. Mindketten szorgalmazzuk a beruházást, több helyszín is szóba jöhet. Az önkormányzat támogatja a bővítést, szakembereink elkezdték vizsgálni a megvalósítás műszaki lehetőségeit” – jelentette be közösségi oldalán Fonti Krisztina alpolgármester.

zugligeti_iskola_kert03

A tegnapi egyeztetésen elhangzott, hogy bár az iskolák fenntartása a Klebelsberg Központ (KLIK) feladata, az önkormányzat továbbra is támogatja a kerületi intézményeket, hogy azok még magasabb színvonalon oktathassák a hegyvidéki diákokat.

„Az iskola játékra alkalmas területének bővítése időszerű, jelenleg a helyszín kiválasztása zajlik – árulta el Fonti Krisztina. Hozzátette, hogy helyszínként szóba jött a szomszédos erdős terület, ami ugyan az érintetlensége és növényzete miatt vonzónak tűnik, ám éppen ebből adódóan veszélyeket is rejt magában. Mindenesetre, az önkormányzat szakirodái ezt a lehetőséget is vizsgálják, az alpolgármester ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a diákok biztonsága minden más szempontnál fontosabb.
„A Hegyvidék méltán büszke oktatási intézményeire, és ez azt követően sem változott, hogy a KLIK átvette az iskolák fenntartását. Az önkormányzat most is abban érdekelt, hogy a kerületi diákok a lehető legjobb körülmények között tanulhassanak, ezt segítjük elő a különböző fejlesztésekkel” – hívta fel a figyelmet Fonti Krisztina hozzátéve, hogy a Zugligeti Általános Iskola népszerűsége évek óta töretlen, folyamatosan nő a gyereklétszám, amihez hozzá kell igazítani, azaz bővíteni a sportolási lehetőségeket. Erre pedig kiválóan alkalmasak a köztéri parkokban már nagy sikert aratott fitnesz gépek.

bernyak_fonti02

„2019-ben vehették birtokba az önkormányzat hozzájárulásának köszönhetően az új épületet a felső tagozatosok. Ekkor készült el a nagyszerű sportpálya is, ez azonban úgy tűnik ma már nem elegendő, egyszerűen kinőttük” – emlékeztetett dr. Bernyák Adrienn. Az iskola igazgatója kifejtette, hogy ezért szeretnének egy második sportpályát kialakítani, ahová könnyen használható kültéri fitneszeszközök kerülnének.

„Felkerestem Fonti Krisztina alpolgármestert, aki egyetértett az elképzeléseinkkel, és most azért jött el hozzánk, hogy a helyszínen tájékozódjon a lehetőségekről. Köszönjük az önkormányzatnak a támogatást, míg az eszközök beszerzésében számíthatunk az iskola alapítványára” – hangsúlyozta az intézményvezető.