Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Gyorsbillentyűk listája

A hősökre emlékezünk a nemzeti gyásznapon

A hősökre emlékezünk a nemzeti gyásznapon

„Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével.” – így hangzott a magyar miniszterelnök rádiós beszéde, amelyet 1956. november 4-én először hajnali 5 óra 20 perckor sugároztak, majd ezt követően többször megismételtek és az összes világnyelven felolvastak.

A segélykiáltás azonban süket fülekre talált a szabadság eszményével oly sokszor hivalkodó Nyugat nem tett semmit. Végignézték, ahogyan a szovjet csapatok négy nappal azt követően, hogy az ország kimondta semlegességét, megszálltak egy immár szuverén országot.
Az általános támadás 4 óra 15 perckor indult Budapest és a nagyobb városok, valamint katonai létesítmények ellen. Hatalmas volt a túlerő, a magyar szabadságharcosok, katonák és civilek mégis felvették a harcot.

hajduk_karoly01

Előttük, a forradalom hősei előtt tisztelgett a kerület a polgármesteri hivatal előtt megtartott hagyományos megemlékezésen. Elsőként Hajduk Károly színművész olvasott fel részleteket Máray Sándor műveiből, majd Nóvé Soma adta elő az Elmegyek, elmegyek című népdalt. A műsort követően az épület lépcsőjén gyertyák gyúltak, az első gyertyákat Fonti Krisztina alpolgármester és Fürjes Balázs államtitkár gyújtotta meg.

emlekezzunk05

Ahogyan Fonti Krisztina fogalmazott, a mai napon nemcsak a hősi halottak előtt tisztelgünk.

„Azokra is emlékezünk, akik megsebesültek, akiket igazságtalanul bebörtönöztek, akik kényszerűségből elmenekültek az országból. Mindenki előtt meghajlunk, akik veszteségeket szenvedtek el. Ahogyan október 23. a dicsőségé, úgy november 4. a tragédiánk napja, és ezt soha nem szabad elfelejtenünk” – hangsúlyozta a Hegyvidék alpolgármestere. Fürjes Balázs arra emlékeztetett, hogy 56’ megmutatta: a magyarok az életük árán is megvédik a szabadságukat. Ehhez akkor fegyverre volt szükség, ma már azonban szerencsére más világot élünk. Az államtitkár szerint a párbeszéd, a tárgyalások útján tudjuk megőrizni függetlenségünket közösen a V4 országaival, és nem kell attól félnünk, hogy eltipornak minket.

emlekezzunk10