Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Gyorsbillentyűk listája

Erdő Péter bíboros szentelte meg a svábhegyi katolikus óvodát

Erdő Péter bíboros szentelte meg a svábhegyi katolikus óvodát

Két évvel az alapkőletétel után már fogadja a gyerekeket az állami segítséggel épült Pannonia Sacra Katolikus Óvoda. A Diana utcai oktatási intézményt Erdő Péter bíboros szentelte meg, az ünnepségen Pokorni Zoltán polgármester és Fürjes Balázs a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára is részt vett.

A Hegyvidék új katolikus óvodája 75 férőhelyes, fejlesztőszobákkal és tornateremmel is rendelkező, korszerű intézmény, amely három csoportban fogadja a gyerekeket.

nappali01

Óvodát átadni mindig öröm, a fenntartása pedig nagy felelősség – hívta fel a figyelmet az épület felszentelése előtt az Istenhegyi Szent László templomban megtartott ünnepi szentmisén Erdő Péter. A bíboros által celebrált istentiszteleten elhangzott, hogy az egyház a nevét adja az intézményhez és vállalja a katolikus hit továbbadását. Ezt a lelki identitást kialakítani komoly feladat a mai Európában. „De, nekünk van egy igazi támaszunk, erőforrásunk a feltétlen szeretetet sugárzó, életével példát mutató Jézus Krisztus” – hangsúlyozta.

IMG_9769

Svábhegyen jól megférnek egymás mellett a közösségek – emlékeztetett Fürjes Balázs arra, hogy a közelben pár héttel korábban adták át hivatalosan is az új református óvodát.

Az, hogy két hasonló intézmény épült egymás közelében, sokat mondó, hiszen azt jelenti, hogy egyre több gyermek születik és a közösség bízik a jövőjében. Bízik abban, hogy saját hazájában, saját nyelvét beszélve, saját hagyományait élheti meg. Móra Ferenc, Csukás István, Lackfi János, Lázár Ervin versein, történetein vagy éppen a népmeséken nevelheti gyermekeit.

Kifejtette, hogy a gyermek mennybéli és földi kincs, az élet teljességét mutatja. Ebben hívő és nem hívő is egyetért. És ezért van az, hogy az óvodapedagógus az egyik legszebb hivatás. Nekik adjuk át legféltettebb kincseinket nagy izgalommal, hogy aztán megnyugodjunk, mert tudjuk, jó kezekbe kerültek – emlékeztetett Fürjes Balázs Isten áldását kérve a plébániára és az egész közösségre, hogy együtt épüljenek hitben, szeretetben.

ovoda_epulete01

Taraczky Dániel építész, az egyházközség tagja ingyen tervezte meg az épületet, amire ő is, és mi is büszkék vagyunk. Egy olyan óvoda jött létre, ami kifelé kisebbnek mutatja magát, mint amilyen valójában és ez jó dolog – emelte ki az épület külső értékeit Pokorni Zoltán megemlítve, hogy az építész és az óvoda építését elsőként szorgalmazó Kocsis István atya neve rajta van az alapkövet lezáró fedőlapon. És nemcsak az óvoda készült el, hanem hamarosan felépül a közösségi ház is a Diana parkban – tette hozzá a polgármester, egyúttal az óvoda elérhetőségét javító elképzelést is megosztott az egybegyűltekkel. Elmondta, hogy sajnos többször meg kellett büntetni azokat az óvodába érkező szülőket, akik szabálytalanul a Diana út járdájára parkoltak. „Nincs mit tenni, ez a szabály. Gondolkodunk viszont azon, hogy helyi népszavazáson megkérdezzük a polgárokat a járda megszüntetéséről, hiszen néhány méterrel odébb a Diana parkban párhuzamosan fut a sétány. Ha úgy döntenek, akkor a járda helyén parkolókat lehetne kialakítani” .

mosdo01

Végezetül Pokorni Zoltán arra kérte az óvoda személyzetét, hogy ne csak a gyermekeket, hanem a szülőket is szeressék és próbáljanak belőlük közösséget kovácsolni.

Dóra Zoltán kiemelte, hogy az óvodában a katolikus értékeket, az anyanyelv szeretetét közvetítik a gyerekeknek. A munkatársak pedig támaszai a családoknak a nevelés korántsem egyszerű folyamatában. A Pannónia Sacra Katolikus Általános Iskola és Óvoda igazgatója elmondta, hogy 30 éve okítják a gyerekeket a szépre és a jóra, közülük hárman ma az óvoda pedagógusai. Ez egy olyan eredmény, amire méltán lehet büszke az iskola.

A köszöntőket követően Erdő Péter bíboros megáldotta az épületet és valamennyi berendezését, majd az intézmény bejárásával zárult az ünnepség.

IMG_9773