Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Gyorsbillentyűk listája

Solyom_Laszlo

Elhunyt Sólyom László volt köztársasági elnök, a Hegyvidék polgára

Elhunyt Sólyom László volt köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság első elnöke, akadémikus, egyetemi tanár, a Hegyvidék polgára. Sólyom László „óriási erővel, tevékenyen és derűvel viselt hosszú betegség után” hunyt el – áll a volt köztársasági elnök titkársága által kiadott közleményben.

Sólyom László 1942. január 3-án született Pécsett. Jogi tanulmányait szülővárosában végezte, diplomáját 1964-ben szerezte meg. Bírósági fogalmazóként kezdett dolgozni, közben könyvtárosi képesítést is szerzett. 1966-tól a jénai egyetem jogi fakultásán, a polgári jogi tanszéken volt tanársegéd és német polgári jogból is doktorált.

1969 és 1983 között a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Állam- és Jogtudományi Intézetében, 1970-75 között az Országgyűlési Könyvtárban volt tudományos kutató. 1983-tól az ELTE jogtudományi karának polgári jogi tanszékén egyetemi tanár, 1996-tól a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, 2002-től az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem egyetemi tanára is volt. Ösztöndíjjal tanulmányutat tett a berkeley-i Kaliforniai Egyetemen, a Kölni, a Frankfurti Egyetemen és a hamburgi Max Planck Intézetben. 1999-2000-ben a Kölni Egyetem vendégprofesszora volt, ahol 1999-ben díszdoktorrá választották. Kutatási területe: a polgári jog története, összehasonlító polgári jog, alkotmányjog.

A nyolcvanas években a zöldmozgalmak jogi tanácsadója, a Duna Kör tagja, a Nyilvánosság Klub ügyvivője lett, de vezetői tagságot vállalt a Független Jogász Fórumban is. Az MDF alapító tagja, majd elnökségi tagja volt.

1989-ben az újonnan létrejött Alkotmánybíróság tagjává választották, 1990 és 1998 között a testület első elnöke volt. Sólyom László 1994-től a Nemzetközi Jogászbizottság, 1998-tól az Európa Tanács Velence-bizottságának is tagja volt.

Az Országgyűlés 2005. június 7-én az 1989-ben kikiáltott Magyar Köztársaság harmadik elnökévé választotta. Jelölését a Védegylet javasolta, majd a Fidesz és az MDF is támogatta, megválasztására a harmadik fordulóban került sor, amikor már a kétharmados helyett az egyszerű többség is elegendő volt. Köztársasági elnöki beiktatási ünnepségét augusztus 5-én tartották a Sándor-palota Tükörtermében, hivatalát 2010. augusztus 5-ig töltötte be.

Sólyom László több mint tíz éve a Hegyvidéken élt, a közösség megbecsült tagja volt. Emlékét megőrizzük.