Díszpolgárunk lett Osskó Judit, az „Unokáink is látni fogják” műsorvezetője
Több mint három évtizeden át sugározta a Magyar Televízió az Unokáink is látni fogják című építészeti műsort, aminek szerkesztője és műsorvezetője Osskó Judit volt. A műfajteremtő sorozat ötletgazdája, aki ma is fontosnak tartja a kiváló hazai építészek munkásságának bemutatását, a Hegyvidék díszpolgára címet vehette át az önkormányzattól.
Építészeti tudás, szakmai elkötelezettség, következetesség, tájékozottság, empatikus képesség, szeretet, biztos értékválasztás, vonzó képernyőarc, sodró energia és következetes moralitás, együttműködő készség és kemény, vitázó bátorság, humor, hit, emberség, alázat, valamint kíváncsiság más értékteremtő személyek iránt. Bodonyi Csaba Ybl- és Széchenyi-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia egyik alapítója és tagja szerint egyebek mellett ezek a személyes tulajdonságok adták az erőforrását, garanciáját Osskó Judit gazdag életművének.
Osskó Judit műfajt teremtett a harmincnégy éven át látható, éppen ötven évvel ezelőtt elindított, Unokáink is látni fogják című sorozatával, valamint más építészeti műsoraival. Bodonyi Csaba, aki az építész és műsorvezető díszpolgári kitüntetése alkalmából, a MOMkultban rendezett ünnepségen mondott méltató beszédet, kiemelte: az Unokáink… adásai nagyon sok nézőt vonzottak, hatásuk széles körű volt, így közüggyé és a közbeszéd tárgyává tették az építészetet.
„A műsor vitafórum, a civil véleményalkotás és kurázsi helye és szócsöve is volt. Úttörő módon többször megjelenítette, nyilvánossá tette a hatalomgyakorlók, a civil társadalom és a szakma véleménykonfliktusait” – méltatta a televíziós sorozat érdemeit a Magyar Művészeti Akadémia tagja. Példaként említette, hogy számos kérdésben, például a román falurombolás, a Várkert Bazár pusztulása, a belvárosi Zeppelin-projekt, vagy épp a budapesti magasháztervek kapcsán is teret adott a vitáknak.
„Köszönettel tartozunk Osskó Judit műsoráért, tevékenységéért, amit ezek által kapott nemcsak az építészszakma, hanem a tágabb közönség is” – jelentette ki a díszpolgári oklevelet átadó Pokorni Zoltán polgármester. Bár, mint fogalmazott, minden jó véget ér egyszer, ahelyett, hogy szomorkodnánk afölött, hogy már befejeződött a sokak által kedvelt sorozat, inkább örüljünk annak, hogy volt.
A polgármester hangsúlyozta, hogy a díszpolgári cím nem a díjazottnak, hanem nekünk fontos. Ahogy a kamaszok a kedvenc sztárjaik posztereivel tapétázzák ki a szobájuk falát, egy kerület közössége számára is kellenek a példaképek, hogy „kitűzhessük a falunkra a díszpolgárok arcképét, nevét, és elbüszkélkedhetünk vele, hogy lám-lám, ki mindenki lakik itt”.
„A kitüntetés megtisztelő és váratlan, de az is, hogy mindenki eljött, akinek meghívót küldtem. Alig tudtam a meghatódottságomon úrrá lenni” – osztotta meg érzéseit a Hegyvidék legújabb díszpolgára a díjátadó utáni pillanatokban.
Osskó Judit a hegyvidéki kötődései kapcsán elmondta, nagyon szeret itt élni, jól érzi magát ezen a környéken, amely a biztonság érzetét adja számára. Kedveli a XII. kerület légkörét, hangulatát, nemcsak a természeti, hanem az épített környezet miatt is, hiszen számos, számára kedves épület található a Hegyvidéken. Ezek között nemcsak műemlékek és kortárs alkotások vannak, hanem két kiváló, a rendszerváltás előtt készült társasház is a Hajnóczy József, valamint a Hertelendy utcában, amiket férje, Tokár György Ybl-díjas építész tervezett a hatvanas, illetve a nyolcvanas években.