Budapest ostroma az itt élők legdrámaibb emléke

Mintegy 120 ezer katona és közel 40 ezer civil vesztette életét Budapest második világháborús ostromában, mely 79 évvel ezelőtt, ezekben a napokban ért véget. Az évfordulón közösen emlékezett az áldozatokra az I., a II. és a XII. kerületi önkormányzat.

„Meglehet, hogy számos kérdésben nem értünk egyet, de az ostrom megítélésében, az emlékezés fontosságában igen. Jó, hogy ha ennek formát is adunk” – mondta a budavári Kapisztrán téren, a Mária Magdolna-templom romjainál ötödik alkalommal megtartott közös budai megemlékezésen a Hegyvidék polgármestere. Pokorni Zoltán felidézte, évekkel ezelőtt kiírtak egy novellapályázatot, melyben arra kérték a lakókat, hogy a házukkal, lakásukkal, vagy az utcájukkal kapcsolatban írják meg történeteiket. Az írásokból kiderült: a Hegyvidéken élők legmeghatározóbb élménye a város második világháborús ostroma volt.

„Az ostrom a legdrámaibb, legjobban bevésődött emlék évtizedek elteltével is” – fogalmazott a polgármester, aki ezt egy személyes történettel is alátámasztotta. Édesapja többször is elmesélte neki azt az emlékképét, hogy tizenhat évesen, az ostrom alatt az Alkotás utcában lakott, és kinézve az ablakon látta, amikor egy bomba összedönti a Mária Magdolna-templomot.

„Mi egy szerencsés nemzedék vagyunk, hiszen lassan a második generáció nő föl, amely már csak a könyvekből, filmekből ismeri a háború borzalmait” – emlékeztetett Pokorni Zoltán. Szerinte az emberek az igazi nagy ostobaságokat, hibákat nem akkor követik el, amikor szörnyű helyzetben vannak, hanem amikor jó dolgukban nem tudnak mit csinálni, „amikor már elfelejtették, hogy a háború az nem hősiesség, nem az igazság diadala, hanem sár, vér, fagy, kiontott belek, bűz, borzasztó emberi szenvedés.”

A polgármester arról is beszélt, hogy a ma zajló háborúkban, Ukrajnában és Izraelben is mindegyik fél az igaza tudatában fog fegyvert a másik ellen. Persze nem lehet egyenlőségjelet tenni megtámadott és megtámadó közé, de „maga a fegyveres konfliktus, a háború akkor is abszurd és elfogadhatatlan”. Arra is figyelmeztetett, hogy most békében emlékezhetünk vissza a hetvenkilenc évvel ezelőtt történekre, de „amint hazamegyünk és bekapcsoljuk a televíziót vagy a rádiót, azt halljuk majd, hogy európai politikusok a kisebb-nagyobb valószínűséggel bekövetkező háború lehetőségére készülnek, nem pedig a békére, a megállapodásra, a kompromisszumkeresésre.”

Pokorni Zoltán felelevenítette Márai Sándor egy történetét, amiben az író elmesélte, hogy 1945-ben, az ostrom alatt, lent a pincében volt nála egy naptár, és amikor elő-elővette, semmi sem jutott eszébe, mit tervezhetne az előtte álló hónapokra, a nyárra, az őszre. „Márai a jövőnélküliségről írt. Nagyon bízom benne, hogy nekünk, a gyermekeinknek, az itt élőknek lesz jövőjük, nem úgy, mint azoknak, akikre most emlékezünk” – zárta gondolatait a polgármester.

Váradiné Naszályi Márta, az I. kerület polgármestere Pokorni Zoltánhoz hasonlóan szintén arról szólt, hogy egy szerencsés generációhoz tartozunk, évtizedek óta békében élhetünk, a legtöbbünknek még a szülei sem tapasztalták meg első kézből a háború szörnyű valóságát. Pedig közel nyolc évtizeddel ezelőtt, ahol ma turisták sétálgatnak békésen, tankok lőtték a várost.

„A harcok rengeteg áldozatot követeltek, tízezrek haltak meg, köztük rengeteg civil. A legtragikusabb, hogy sokuk halálát el lehetett volna kerülni egyetlen őrült parancs megakadályozásával. A kitörés ugyanis olyan vérfürdőhöz vezetett, amihez képest – ahogy Ungváry Krisztián történész rámutatott – még a normandiai partraszállás amerikai veszteségei is eltörpülnek” – mondta el az I. kerületi polgármester.

A kitörés napja alkalmából szervezett szélsőjobboldali, neonáci események kapcsán Váradiné Naszályi Márta kijelentette: „tízezrek halálba hajtásában nincs semmi, ami hősies lenne, a rasszizmus, antiszemitizmus, fajgyűlölet pedig semmi mást nem hozott a világnak, mint pusztulást”. Szerinte az 1945-ös kitörési kísérlet tragédia, amit maximum gyászolni érdemes.

Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere arra emlékeztetett, hogy a fronton, a munkaszolgálaton, vagy gyilkosság áldozataként Buda lakosságának a harmada veszett oda a háborúban. A háborús borzalmak sokak számára saját, illetve családi emlékek, amiket nem lehet kitörölni; vannak még, akik látták „az ostromlott, szétlőtt Széna teret, a Margit körúton fekvő holttesteket, az utcán masírozó katonákat”.

„Amikor öt éve elhatároztuk, hogy közösen emlékezünk a második világháború budapesti végére, azt tűztük ki célul, hogy ne arról szóljon februárnak ezen időszaka, hogy szélsőséges ideológiák félreértelmezik a történelmet. Ne arról szóljon, hogy szélsőséges ideológiák által vezérelt emberek összevesznek és csak a saját igazukat harsogják öt centiről a másik arcába” – mondta Őrsi Gergely. Úgy véli, arra van szükség, hogy beszélgessünk, hallgassuk meg egymás családjának a történeteit. Nemcsak azért, hogy feldolgozzuk a múltat, hanem azért is, hogy megbecsüljük az örökül kapott szabadságot és békét.

Budapest ostromának évfordulóján, az I., a II. és a XII. kerületi önkormányzat együttműködésében több program is várja az emlékezőket ezekben a napokban. Február 10-én, szombaton a Kapisztrán téren, a Bécsi kapu téren, az Ostrom utcában és a Széna téren katonai élettörténetekből látható kiállítás. Február 11-én, vasárnap 15 és 17 órától Szabó Balázs vezetésével be lehet járni az I. kerületi Városháza óvóhelyét (a látogatás előzetes regisztrációhoz kötött: regisztracio@budavar.hu), 16 órától pedig, a Kapisztrán téri Magdolna-toronyban Ványai Márton történész tart előadást Elfeledett légió címmel, a szovjet oldalon harcolt magyar katonákról. 17:30 és 19:30 között fényfestés is lesz a Kapisztrán téren: a Magdolna-torony falára vetített animációk és archív fotók illusztrálják a háború mérhetetlen pusztítását. A programsorozat részletei itt találhatók.