Boldog születésnapot MOMSport!
Tíz évvel ezelőtt vette át az önkormányzati tulajdonú Hegyvidéki Szabadidősport Nonprofit Kft. a Csörsz utcai sportközpont üzemeltetését. Ebből az alkalomból kis házi ünnepséget szervezett a MOM Sport, amelyre Pokorni Zoltán polgármester és Fonti Krisztina alpolgármester is meghívást kapott.
Születésnapi köszöntőjében Móczán Mónika arról beszélt, hogy az első perctől kezdve igyekeztek öregbíteni az önkormányzat által épített intézmény hirnevét. A Hegyvidéki Szabadidősport Nonprofit Kft. vezetője elmondta, hogy az évek során rengeteg rendezvényt, uszodai programot sikerült idehozni, ám a coviddal jött egy törés, hiszen rövid időre be kellett zárni a MOM Sportot. Az újranyitás után sikerült ismét megtölteni az épületet “minden jóval”, megannyi programmal, családi és gyermekrendezvénnyel. Sokat köszönhetnek a bérlőknek, akik a nagykövet szerepét is betöltik és népszerűsítik a sportközpontot.
“De, legalább ennyire hálásnak kell lennünk a vendégeinknek, a kiscsoportos óvodásoktól kezdve a szépkorúakig, akik mindig nagy számban jönnek el hozzánk. Ők kellettek ahhoz, hogy a nehéz gazdasági helyzetben is nyitva tudunk maradni” – hangsúlyozta Móczán Mónika.
Mindezt Pokorni Zoltán azzal egészítette ki, hogy 15 évvel ezelőtt a Turányi építésziroda, apa és fia álmondta a Csörsz utcába az épületet. Az első 5 évben a Sportmax2 nevet viselte, mert akkor az önkormányzat még nem mert belevágni az üzemeltetésbe.
Aztán, mivel elégedetlenek voltak a működéssel, jött a váltás, és megszületett a MOM Sport, ami teljesítette a célt: az intézmény eltartotta önmagát, nem kellett az önkormányzatnak saját forrást bevonni a fenntartásba. “Ez óriási dolog, valójában példa nélküli, hogy egy önkormányzati sportközpont megáll a saját lábán. Ilyen nincs másik az egész országban” – hívta fel a figyelmet a polgármester, aki elárulta, hogy az energiaválság némi változást hozott, a kerület kénytelen volt hozzájárulni a napi működési kiadások fedezéséhez.
Pokorni Zoltán azonban reméli, hogy most egy újabb csendes évtized elé nézünk, így nem lesz szükség az önkormányzat segítségére. Az intézmény ismét önfentartóvá válik a covid, az energiaválság és az ukrajnai háború után. A kerület továbbra is partner a sportközpont fejlesztésében, várhatóan még idén napelemek kerülhetnek az épület tetejére.
Ezzel jelentősen csökken az üzemeltetés költsége, ahogyan ez a korábbi fejlesztésekkor, így a Zugligeti óvoda és bölcsőde, valamint a polgármesteri hivatal esetében már megtörtént.
Fonti Krisztina emlékeztetett, hogy az energiaválság kezdetén az önkormányzat végül csak a külső medencét zárta be, az uszodát továbbra is nyitva tartotta. “Látva a vendégek és különösen a gyerekek nagy számát ez jó döntésnek bizonyult, hiszen nekik épült a MOM Sport” – emelte ki az alpolgármester hozzáfűzve, hogy nemcsak a kerületiek járnak ide sportolni, hanem távolabbról is sokan választják szabadidejük eltöltésének színhelyéül a Csörsz utcai sportközpontot.