Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Gyorsbillentyűk listája

Nyitokep

Átadták az idei Árkay-díjat

A MOME Építészeti Intézete és a Hegyvidéki Önkormányzat együttműködésében minden évben meghirdetett Árkay-pályázat idén nemcsak az egyetem mesterszakos építészhallgatóinak szólt, hanem a Magyar Agár és Élettudományi Egyetem tájépítészeit is bevonták a munkába.Ezúttal az Istenszeme fogadó új funkciójára vártak megvalósítható ötleteket, a hivatalos díjátadón a szokások szerint az Árkay-díj átdására is sor került.

kiallitas01

Az Istenszeme fogadó korábban a főváros tulajdonában állt, itt működött a Kossuth nevelőotthon a 90-es évek elejéig. Aztán a főváros végül eladta egy magánszemélynek, azonban a kormány élt az elővásárlási jogával, így végül állami tulajdonba került – ismertette az erdei környezetben fekvő épület közelmúltbeli történetét Pokorni Zoltán. A polgármester elmondta, hogy amikor az önkormányzat hozzálátott a Normafa rendbetételéhez akkor vált nyilvánvalóvá, hogy ez nemcsak a hegygerincet, hanem az egész hegyet jelenti.
„Ezzel a felismeréssel láttunk hozzá az itteni elhagyott, védett épületek helyreállításához, a Lóvasút, a Fácános és a Rajk László nevéhez kötődő villa így újulhatott meg. Maradt a Disznófő étterem és az Istenszeme vendégfogadó, utóbbi most kaphat új funkciót, amihez a kormány a Budapesti Fejlesztési Központ és a Hegyvidéki Önkormányzat segítségét kérte”.

majnar_rebeka05

Az utóbbi két évben számtalan ötlet futott be az önkormányzathoz, de ezek egyike sem volt meggyőző. Hiszen a cél az, hogy a jelentős összegből felújításra kerülő ingatlan legalább a fenntartásának költségeit kitermelje.
„Turisztikai funkciót nehéz elképzelni, inkább valamilyen közfunkcióban lehet gondolkodni, ami normatív támogatást kaphat. Így alakultak ki a pályázaton meghirdetett témakörök, a zarándokszállás, nyári tábor és az oktatási intézmény funkció” – hívta fel a figyelmet Pokorni Zoltán, hozzátéve, hogy mindegyik pályamű izgalmas és egyedi, az pedig különösen előremutató, hogy megvalósult a tájépítészekkel az együttműködés, hiszen egy erdei területről van szó.

pokorni_zoltan01

majnar_rebeka07

Kovács Csaba rámutatott, hogy a MOME és az önkormányzat közötti együttműködés már közel húsz éves. „Jó dolog, hogy életszerű feladatokat kínál az önkormányzat, valóban megvalósításra váró problémákra keresik a válaszokat”.
A MOME Építészeti Intézet igazgatója szerint az épületállomány egyetemes emberi örökség, és ma már nem az kell legyen a cél, hogy ezeket lebontsuk és újakat építsünk, hanem sokkal inkább a megtartásukra érdemes fókuszálni. Tehát, új funkciókkal megtölteni a régi értékeket, hiszen ezzel az ökológiai lábnyomunkat is csökkentjük. Nemcsak a védett épületekre igaz ez, hanem valamennyi építményre. Az Istenszeme fogadó története során volt vendéglátóhely, lakóépület és oktatási intézmény, most pedig egy másfajta hasznosításra vár. Nem egyszerű ezt megoldani, de izgalmas kihívás, és az örömteli, hogy a hallgatók megvalósítható ötleteket adtak az önkormányzatnak.

kovacs_csaba01

Fonti Krisztina kifejtette, hogy eredményes a közös munka a MOME-vel. Ennek egyik legszebb példája a Királyhágó téri Hegyvidék Galéria, ami szintén pályázati téma volt, és bátran állítható, hogy Buda legszebb galériáját sikerült az építészhallgatók segítségével kialakítani.
„Nagyszerű élmény volt részt venni a pályázati folyamatban, látni, hogyan formálódtak az ötletek. Az pedig különösen inspiráló, hogy ilyen sokféle megoldás született a funkció és a kialakítás tekintetében egyaránt”.
Az alpolgármester elárulta, hogy az önkormányzat szeretné a pályamunkákat a hegyvidéki polgárokkal is megismertetni, ezért kiállítást rendeznek a polgármesteri hivatal folyosógalériáján.

fonti_krisztina02

Hapszné Tarcsafalvi Eszter kiemelte, hogy tájépítészeti szempontból és az épületek kialakításakor is számos nem várt, különleges megoldás született. Éppen ezért a bírálóbizottság úgy döntött, hogy dicséreteket is kioszt, mert ezzel szeretné elismerni ezeket az értékes gondolatokat.

kovacs_csaba_fonti_krisztina0101

Dicséretben részesült Pálinkás Szűcs Tilla, Winkler Rebeka Johanna és Gulyás Janka Eszter, valamint Rujp András és Galbavá Viktória pályamunkája. Ezeken kívül idén három Árkay pályázati díjat ítéltek oda, az első díjat Majnár Rebeka Anna, a másodikat Dózsa Bercel – Veres Dóra és Csukás Nikolett – Pintye Zsófia, míg a harmadik díjat Novák Adrienn – Puskár Dóra és Rigó Anna – Pakodi Dóra nyerte el.
Az Árkay-díj – ezt a végzős mesterszakosok számára írták ki - esetében a többi között a mestermunka aktualitását, építészeti koncepcióját, egyediségét, komplexitását, építészeti minőségét, grafikai megjelenítését, a makettek minőségét értékelték. Dicséretet kapott Domonkos Kázmér és Formanek Lisa, míg az idei Árkay-díjjal Krusinszky Kitty, Micélium tudásközpont a Téglagyári-völgyben című munkáját ismerték el.

majnar_rebeka02

dozsa_bercel_veres_dora01_fonti01