A szeretet és a gondoskodás mindenkinek jár

Bevásárolnak, gyógyszert váltanak ki, segítenek a háztartási teendők elvégzésében, illetve ha egy beteg nem tud kikelni otthon az ágyából, az étkezésben és a személyi higiénia megteremtésében is segítséget nyújtanak a Hegyvidéki Szociális Központ gondozói. Jelenleg körülbelül kétszázötven, főként idős embert gondoznak az intézmény munkatársai – köztük Szabó Ibolya, akivel a mindennapi munkájáról, hivatásának szépségeiről és nehézségeiről beszélgettünk.

Hány emberrel van állandó kapcsolatban gondozóként?

Hetente hat gondozottal foglalkozom, naponta négy-öt emberhez jutok el. Vannak, akikhez heti két-három alkalommal, másokhoz minden hétköznap ki kell járnom. Napi rendszerességgel a fekvőbetegeket, illetve a járókerettel közlekedőket látogatom.

Milyen feladatokat végez el azoknál, akik még járóképesek, illetve akik ágyhoz kötöttek?

Azoknak, akik tudnak járni, de támogatásra szorulnak, segítek elvégezni a háztartási teendőket, kiváltani a gyógyszereket, bevásárolni, csekkeket feladni, ügyeket intézni, illetve vannak olyanok is, akikkel együtt sétálok a friss levegőn. A fekvőbetegeket már etetnem, pelenkáznom, mosdatnom, öltöztetnem kell, gondoskodom a folyadék-utánpótlásról, beadom az orvosok által előírt gyógyszereket. A kórházból hazatérők esetében, a szakápolók iránymutatásai alapján sokszor a felfekvések kezelése is része a munkámnak.

Ha már az ápolókat említette: milyen szakemberekkel működik együtt a mindennapi munkája során?

Elengedhetetlen a szoros együttműködés a szakápolókkal, a háziorvosokkal, továbbá a gyógytornászokkal. Utóbbiak javaslatait követve gyakran végzünk a gondozottal együtt különböző mozgásos gyakorlatokat. A szakemberek mellett a hozzátartozókkal is igyekszem jó kapcsolatot kialakítani, hiszen fontos, hogy az ő bevonásukkal történjen az idősek gondozása.

Lelkileg és fizikailag is sokszor megterhelő lehet a gondozói munka. Ön szerint mi kell ahhoz, hogy valaki ezt válassza a hivatásának?

Mindenekelőtt elhivatottság, de a terhelhetőség sem mellékes szempont. Nem ritkán nehéz betegeket kell mozgatni, ami fizikailag kifejezetten megterhelő – van például egy régóta ágyhoz kötött betegem, akihez az egyik kolléganőmmel együtt járok ki, egyedül ugyanis nem bírnám megemelni. Az erőnlét mellett legalább ennyire lényeges az empátia, a türelem, az odafigyelés képessége, hiszen a testet és a lelket együtt kell gondozni. Egy magányos idős számára, akit ritkán látogatnak a családtagok, nagyon fontos, hogy valaki szeretettel forduljon felé és meghallgassa a problémáit. Úgy gondolom, hogy a szeretet egy olyan alapvető emberi igény, ami legbelül mindenkinek jár.

Hogyan viszonozzák az idősek a szeretetteljes gondoskodást?

A megható esetek mellett számos mulatságos történetem is van arról, hogyan fejezték ki a hálájukat, köszönetüket az idősek. Az egyik néni egy alkalommal csokoládét akart nekem adni, amit nem fogadtam el. Amikor kiléptem a házból, az ablakból utánam hajította az ajándékát – ami egy fán landolt és egy járókelő segített leszedni. Végül a nénivel együtt, jókedvűen fogyasztottuk el az édességet. Azon is jót nevettem, amikor egy bácsi azt mondta rólam a feleségének: azért örül, hogy hozzá járok, mert vidámságot és napfényt viszek az életébe. Az a legjobb – tette hozzá –, hogy pozitív vagyok, és még dolgozom is.

Szabó Ibolya a ’80-as években műszaki rajzolóként dolgozott a MÁV tervezőintézetében, ahonnan a leépítések miatt a ’90-es évek elején el kellett jönnie. Mivel a természetgyógyászat iránt érdeklődött és a Böszörményi úton lakott, az itt nyílt bioboltban kezdett dolgozni, aminek eladója, illetve vezetője is volt hosszú ideig. Bolti munkája mellett a nagymamáját, aztán pedig az édesanyját és egy távolabbi rokonát ápolta. Miután az üzlet bezárt, úgy döntött, áttér a gondozói munkára, mivel nagyon szereti az időseket és rengeteg tapasztalatot szerzett a családtagjai ápolása során. Megszerezte a gondozói álláshoz szükséges képesítést, szakmai gyakorlatát a Schweitzer Albert Református Szeretetotthonnál töltötte. Hét és fél éve kapott állást a Hegyvidéki Szociális Központban, ahol a kollégák egy részét már ismerte, hiszen közülük többen is foglalkoztak az édesanyjával.